Létrehozva: 2021.09.13.

Hitelmoratórium: Varga Mihály fontos bejelentést tett – Videó

A tárcavezető a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videóban bejelentette, kik kérhetik a hitelmoratórium meghosszabbítását.

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról. Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése szerint novembertől jövő év június 30-ig a rászorulók továbbra is igénybe vehetik a hiteltörlesztési moratóriumot.

A tárcavezető a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videóban közölte: a nyugdíjasok, a gyermeket várók, illetve nevelők, a közfoglalkoztatottak, és azok a magánszemélyek, akiknek az előző évhez képest csökkent a jövedelmük kérhetik a hosszabbítást.

A vállalkozások esetében azok kérhetik, amelyeknek az árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző évhez képest.

Varga Mihály fontos információkat közölt a hitelmoratóriumról
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Fontosnak nevezte, hogy azoknak, akik hosszabbítani szeretnék a moratóriumot 2022 június végéig, erről a jogosultsági feltételek fennállása esetén nyilatkozniuk kell majd a bankjuknak.

„A bent maradás tehát nem automatikus. Annak érdekében, hogy az érintetteknek legyen kellő ideje nyilatkozni a hitelmoratóriumban maradásról, azt meghosszabbítják automatikusan 2021. október 31-ig mindenki részére változatlan formában” – jelentette be Varga Mihály.

Kitért arra: a nemzeti konzultációban a magyar emberek világos választ adtak, a válaszadók 91 százaléka támogatta a hitelmoratórium meghosszabbítását a rászorulók részére.

A hitelmoratórium valós segítséget nyújtott a válság során, a munkahelyek és a családok életszínvonalának megvédésében.

„A mostani döntés célja, hogy a gazdaság újraindításakor a rászorulók részére továbbra is megőrizzék ezt a védőhálót” – mondta, hozzátéve: aki viszont már képes és van lehetősége a törlesztő részletek fizetésének folytatására, annak érdemes mérlegelnie a visszafizetés megkezdésének előnyeit is.

A koronavírus okozta válságra reagálva a kormány tavaly minden idők legnagyobb beruházásösztönzési programját indította meg, amelynek nyomán rekordmennyiségű beruházás kezdődött meg Magyarországon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a Hoffmann Neopac AG csomagolóanyag-gyártó debreceni beruházásának átadó ünnepségén kiemelte, hogy Magyarországon hatalmas erőkkel kezdődött meg a gyártási kapacitások bővítése és technológia fejlesztése. „Az idei második negyedévben 10,8 százalékkal nőtt a beruházások értéke, ezáltal jelenleg is 1700 milliárd forintnyi beruházás zajlik országszerte” – hangsúlyozta a külügyminiszter. A Debrecenben megvalósuló beruházással kapcsolatban elmondta, hogy a fejlesztés célja a svájci tubusgyártó vállalat kapacitásának bővítése. A 6,5 milliárd forintos projekthez az állam 843 millió forint támogatást nyújtott, amiért cserébe a vállalat garanciát adott a 176 fős foglalkoztatotti létszám megtartására, illetve további 25 új munkahely létrehozására. A miniszter beszédében kiemelte, hogy amíg a baloldal a segélyezés és a hitelfelvétel növelését tartotta volna kívánatosnak a válság kezelése érdekében, addig a kormány más utat választott. „Mindent megtettünk annak megakadályozása érdekében, hogy tömegek veszítsék el munkahelyüket, illetve azért, hogy a magyarországi vállalatok fel tudjanak készülni arra az időszakra, amikor a piaci kereslet újra magára talál.” Szijjártó Péter közös sikernek nevezte a svájci székhelyű vállalat beruházását, amely szerinte hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) idei növekedése elérje az 5,5 százalékot, és az állam ekkor visszafizesse a gyermeket nevelő családok által befizetett személyi jövedelemadót. Hozzátette, a kormány gazdasági stratégiájában a környezetvédelem és a gazdaságfejlesztés kéz a kézben jár, ezért fontos, hogy a Hoffmann Neopac AG újrahasznosított tubusokat fog gyártani a hajdúsági városban. Mint közölte, kettő helyett négy gyártósor lesz az üzemben, és a termékek kis híján 100 százaléka exportra kerül. A miniszter kitért arra is, hogy a svájci cégek a 11. legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, Svájc pedig Európában a második legnagyobb kereskedelmi partnerünknek számít az Európai Unión kívüli országok rangsorában. A két ország közötti kereskedelmi forgalom tavaly csúcsot döntött 1,7 milliárd euróval, és az idei első félévben is 10 százalékos volt a növekedés. Végezetül pedig arról számolt be, hogy a csomagolóipar 2021 első hat hónapjában 22 százalékos növekedést ért el, ez 400 milliárd forintnyi termelési értéket jelent, s az iparág 22 ezer embernek ad munkát Magyarországon.

A várható példátlan gazdasági növekedés eredményeként a nyugdíjasok nemcsak a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat kapják vissza, hanem előreláthatólag nagy összegű nyugdíjprémiumban is részesülnek – jelentette ki a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap a közösségi oldalán.

Nyitrai Zsolt kifejtette: egy családbarát országban, mint Magyarország, a nyugdíjasoknak is fontos szerepük van. „Idős honfitársainkat kiemelten érintette a koronavírus okozta nehéz időszak, azonban az oltásnak és a magyar emberek összefogásának köszönhetően hozzákezdhettünk Magyarország újraindításához. A baloldal anno elvett tőlük egy havi nyugdíjat. Mi visszaépítjük és megtartjuk a vásárlóerejét” – emelte ki a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a miniszterelnöki megbízott.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az intézkedésekről, a nyugdíjasokat érintő pluszjuttatásokról is olvashatnak a hamarosan megjelenő és a postaládákba kerülő JóKor magazin új lapszámában. A miniszterelnöki megbízott Facebook-oldalára feltöltött videóban Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter hangsúlyozta: a családközpontú kormányzás azt is jelenti, hogy gondolnak a nyugdíjasokra is.

Mint mondta, megtartották a nyugdíjak vásárlóértékét, az inflációhoz kötötték a nyugdíjemeléseket; ha az infláció magas, akkor a nyugdíjemelések is követik. Ugyanakkor, ha az infláció alacsonyabb lesz a tervezettnél, akkor a nyugdíjasok megtarthatják a különbözetet – mutatott rá.

„Garantáltuk 2010-ben, és azóta tartottuk magunkat ahhoz, hogy a nyugdíjak vásárlóértékét megtartjuk, sőt ezt valamelyest sikerült emelnünk is az elmúlt időszakban” – közölte a tárca nélküli miniszter.

Novák Katalin kiemelte: 2021-ben abban bíznak, az ország gazdasági teljesítménye ismét lehetővé teszi majd azt, hogy nyugdíjprémiumot fizessenek az időseknek, ez a nyugdíjasoknak és a nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek jár majd, ha magasabb lesz a gazdasági növekedés 3,5 százaléknál. Erre nagyon jó esély van – tette hozzá. Jelezte azt is, hogy nyugdíjkorrekcióra is ilyenkor kerülhet majd sor.

Emlékeztetett arra, hogy bevezették a 40 év után járó korai nyugdíjazási lehetőséget a nők számára, és elindították a 13. havi nyugdíj visszavezetését, ez 2022-ben már félhavi nyugdíjat jelent majd.

„Mindezekkel a lépésekkel, és még számos egyéb lehetőséggel igyekszünk tenni azért, hogy a hétköznapok a nyugdíjasok számára is könnyebbek legyenek, mert Magyarországon a nyugdíjasok is fontosak számunkra” – fogalmazott Novák Katalin.

A videóban Hulák Zsuzsa, az Idősek Tanácsának tagja hangsúlyozta: a polgári kormány megbecsüli az időseket. Kiemelte, hogy az idősek anyagi biztonságának, közérzetük javításának érdekében az elmúlt években több intézkedés is történt. Ebben az évben is várható még kedvező intézkedés, például a nyugdíjprémium kifizetése novemberben – mutatott rá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A BAHART új hajóin szelhetjük a gyönyörű Balaton habjait

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten