RETRO RÁDIÓ

Varga Mihály: Magyarország az elsők között teszi elérhetővé az új uniós fejlesztési időszak forrásait

VARGA Mihály
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 12. 18. 09:50

A mai nappal elindul a Vállalkozásfejlesztési és innovációs operatív program (Vinop) első pályázatainak társadalmi egyeztetése.

Magyarország az elsők között teszi elérhetővé a vállalkozásoknak az új, 2021-27-es uniós fejlesztési időszak forrásait. A mai nappal elindul a Vállalkozásfejlesztési és innovációs operatív program (Vinop) első pályázatainak társadalmi egyeztetése – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán feltöltött videóüzenetében.

Közlése szerint az első négy pályázat 414 milliárd forintos keretösszeggel már január elején megjelenik, nyárra pedig már a kifizetések is megtörténhetnek. Beruházásokban, kutatás-fejlesztésben, innovációban, képzésekben segítik ezek a pályázatok a cégeket.

A járvány továbbra is veszélyezteti a magyar vállalkozások működését és a munkahelyeket, ezért úgy állították össze a Vinop-ot, hogy a magyar gazdaság mielőbbi újraindítását is segítse – mondta.

Minden eddiginél nagyobb operatív programról van szó: már az első évben, azaz 2021-ben több mint 2000 milliárd forintnyi pályázatot hirdetnek a vállalkozásoknak. Viszonyításképpen elmondta, hogy a mostani – 2014-2020-as – ciklus uniós szinten is jelentős programjában, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) 7 év alatt 3000 milliárd forint került a gazdaság vérkeringésébe – írja a koronavirus.gov.hu.

Rámutatott: Magyarország a jelenlegi fejlesztési ciklus legeredményesebb forrásfelhasználó tagországai közé tartozik, a Ginop-ot 110 százalékos mutatóval hajtottuk végre, a program több ezer cég fejlesztéseit segítette, 100 ezer munkahelyet védett meg. „Ezt a munkát folytatjuk az új programoknál is” - fűzte hozzá.

Minden újdonságról be fognak számolni szavai szerint, és ajánlotta a Ginapp applikációt, amelyben az új pályázatokról is lehet informálódni.

 

Ötvenmillió forintos kampánnyal zárja az évet a „Vedd a hazait! Védd a hazait!” akció – közölte a Magyar Termék Nonprofit Kft.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy az ünnepek előtti tévékampányban ért a csúcspontjára a járvány elején indult „Vedd a hazait! Védd a hazait!” akció, a Magyar Termék Nonprofit Kft. a csatlakozó gyártócégek segítségével minden korábbinál nagyobb értékű és hatású kampányt tudott megvalósítani. Felidézik, hogy a Magyar Termék védjegyrendszert működtető nonprofit cég március végén indította útjára a „Vedd a hazait! Védd a hazait” mozgalmat, amelyhez több tucat cég csatlakozott, az ősszel pedig húsz gyártó példátlan összefogásával megvalósult tévéreklámkampánnyal folytatódott az akció. A reklámok azt üzenik: sok mindenben különbözünk ugyan, de vannak dolgok, amiről ugyanazt gondoljuk, hiszünk az összefogás erejében, ezért hazai termékeket vásárolunk, hogy segítsük egymást„ – írják a közleményben. Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője a közleményben elmondta, a járvány második hullámában is fontosnak tartják az összefogás fenntartását, azt tapasztalják, hogy még a korábbinál is több vállalkozás támogatta az akciójukat, így végül olyan kampányt sikerült megvalósítani, amelynek a médiaértéke meghaladta az ötvenmillió forintot.
A ”Vedd a hazait! Védd a hazait!„ tévékampányában résztvevő cégek az Abonett Kft., az Alföldi Tej Kft., a Bramac Kft., a Caola Zrt., a Cerbona Kft., a Ceres Zrt., a Csipet Land Kft., a Detki Keksz Kft., a Gyermelyi Zrt., a Gyulahús Kft., a Magyar Piszke Papír Kft., a Matrackuckó, az MCS Vágóhíd Zrt., a Medimpex Zrt., az NT Kft., a Pápai Hús Kft., a Savencia F & Dairy Hungary Zrt., a Szamos Marcipán Kft., a Szarvasi Mozarella Kft. és a Terrán Tetőcserép Kft.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.