Létrehozva: 2021.12.20.

Városháza-ügy: meghallgatták az ingatlanfejlesztőt, itt van minden friss információ

A Fővárosi Közgyűlés által a Városháza-ügy miatt létrehozott vizsgálóbizottság hétfőn meghallgatta azt az ingatlanfejlesztőt, aki korábban közjegyző előtt nyilatkozott arról, hogy a főváros vezetőinek tudtával kívánták értékesíteni a Városháza épületét; ezt Bodnár Dezső a grémium előtt is megismételte, valamint azt is, hogy az érdeklődő befektetőktől tízszázalékos jutalékot akartak kérni az értékesítések után.

Az ülés kezdetén Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője, bizottsági tag ismertette a korábban hozzá eljuttatott, közjegyző előtt tett nyilatkozatot. Ebben – mint elmondta – Bodnár Dezső, aki jelenleg nagyobb értékű ingatlanok fejlesztésének szervezésével, illetve tanácsadással foglalkozik, azt rögzítette, hogy ingatlanfejlesztőként 2021 május elején invitálták meg egy tájékoztatóra a fővárosi vagyonkezelő irodájába. A vagyonkezelő vezetői befektetőket kerestek a főváros tulajdonában álló ingatlanok megvásárlására, és ezek között szerepelt a Városháza épülete is. Azt 40 milliárd forint körüli áron kívánták eladni – tette hozzá.

Fotó: MTI / Róka László

A nyilatkozat szerint a tájékoztatón nagyrészt Barts J. Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. vezérigazgatója beszélt. Elhangzott, hogy az értékesítések a főváros vezetőinek – köztük a főpolgármesternek – a tudtával és beleegyezésével történnek. Az ingatlanok értékesítése nyilvános pályázaton történik, a végső döntést a főváros vezetése hozza meg.

Az ingatlanfejlesztő a dokumentumban azt állította, hogy a befektetőt érdekelte az ingatlan, és egy következő befektetői megbeszélésen – az ügyről nyilvánosságra került hangfelvételeken szintén szereplő – Berki Zsolt elmondta, hogy 10 százalék a tiszteletdíja az egyes értékesítések után. A szokatlanul magas díjat azzal indokolta, hogy abból magasabb körök is részesülnek a fővárosnál. A nyilatkozat szerint Berki Zsolt azt is elmondta, hogy a pályázatokat szükség esetén irányítottan, testre szabottan írják ki, ezért volt szükség előzetes egyeztetésre. A befektetők nem kívánták a tiszteletdíjat kifizetni, a vételi szándékuktól elálltak, ezzel közvetítői szerepe megszűnt – hangzott el Bodnár Dezső nyilatkozatának ismertetésekor.

Bodnár Dezső a bizottság előtt elmondta, a Wallis-csoportnál ingatlanfejlesztői területen dolgozott, munkája során többször felmerült a Városháza épületének jövője. Május 5-én lehetősége nyílt arra, hogy elmenjen az említett találkozóra, amelyet Berki Zsolt szervezett. Bodnár Dezső – akit az ügyről beszámoló index.hu portál úgy azonosított be, hogy „Bajnai Gordon és Gansperger Gyula egykori wallisos kollégája„ – azt mondta, az értékesíteni kívánt ingatlanok között szerepelt a Főpolgármesteri Hivatal épülete is.

A tájékoztatóról és egy másik megbeszélésről is ”rejtélyes módon, tudtán és akaratán kívül„ hangfelvételek készültek. Ezek, legalábbis ami napvilágra került, ”nem minden esetben az elhangzott tényeket tartalmazzák„ – közölte, hozzátéve, ezzel neki súlyos károkat okoztak. Kiemelte, a bizottság elé magánemberként érkezett, akit ”nem kevés sérelem ért„, és elő szeretné segíteni az igazság megismerését.

Kérdésekre válaszolva Bodnár Dezső elmondta, Barts J. Balázs és Berki Zsolt ”szájából is elhangzott„, hogy a fővárosi vezetők tudtával és belegyezésével történnek a tárgyalások. A megbeszélésen szó esett még egy Tétényi úti területről, valamint egy Rimaszombati utcai és egy Bécsi úti ingatlanról. Egy befektetői irodában ”volt egy másik megbeszélés, ahol Berki úr elmondta, az ő tiszteletdíja ennyi„ – közölte.

Ugyancsak kérdésekre válaszolva Bodnár Dezső Berki Zsoltról azt mondta: ”a kommunikációban maga volt a főváros„. Közölte azt is, hogy a befektető megnevezésére nincs felhatalmazása. Bodnár Dezső jelezte, kész az ügyben rendőrségi meghallgatáson is részt venni. Arra a kérdésre, hogy ki mondta, hogy a főpolgármester és a környezete tud a Városháza eladásának tervéről, azt válaszolta: Berki Zsolt.

Kovács Péter (Fidesz-KDNP) XVI. kerületi polgármester, a vizsgálóbizottság elnöke az elhangzottakat összefoglalva elmondta: kiderült, hogy el akarták adni a Városházát, tárgyaltak az eladási szándékról.

Láng Zsolt arról beszélt, Karácsony Gergely főpolgármester vagy erősítse meg, hogy Bodnár Dezső egy ”fideszes bűnöző„, vagy kérjen bocsánatot. Ugyanis – mint emlékeztetett -, a főpolgármester pénteken azt írta a Facebook-oldalára, hogy ”egy fideszes bűnöző a Fidesz újabb koronatanúja„, és ideje folytatni a sorozatukat azokról a fideszesekről, akik ”főszereplői a városvezetés ellen indított hazug lejárató kampánynak„.

Kijelentette: az elhangzottakból nem az derül ki, hogy semmilyen ügy nincs, hanem az, hogy van ügy, és többen nem mondanak igazat. Tehát 2020 végére készült egy tanulmány, majd ”utólag megtudjuk„, hogy van egy főpolgármesteri kabineti döntés, amely kizárja azt a verziót, hogy eladják a Városházát. Ehhez képest idén májusban meghívnak ingatlanos szakembereket Barts J. Balázs irodájába, ahol a vagyonkezelő elnöke azt mondja: a főváros vezetésének és a főpolgármesternek a tudtával a Városházát eladják.

Soproni Tamás (Momentum) terézvárosi polgármester, a vizsgálóbizottság alelnöke azt mondta: az eddigiekből az látszik, hogy ”egyetlen egy politikus„ sem akarja eladni a Városházát. Barts J. Balázs ugyanakkor elkövette azt a hibát, amiért fegyelmit is kapott, hogy valóságos középtávú lehetőségként beszélt a Városháza értékesítéséről – tette hozzá.

Horváth Csaba arra volt kíváncsi, miért érezte Bodnár, hogy a Városháza-ügyében nyilvánosságra került felvételek veszélyeztetik az érdekeit? A vállalkozó kifejtette: az elkezdett fejlesztései, befektetései, beruházásai abbamaradtak.

„Csönd van. Nekem, akinek napjában 100-szor csörgött a telefonom, ez jelzésértékű” - közölte a vállalkozó magyarázatképpen.

Bodnár kérdésre válaszolva elmondta: nem vett részt a jutalékos rendszerben.

Szintén kérdésre az üzletember elmondta, hogy vannak olyan tények a hangfelvételeken, amelyek a beszélgetések során nem úgy hangoztak el. Példaként említette a Tétényi út-Etele út- sarkán levő telket, amelyet a nyilvános pályázaton 2 milliárd forintért hirdettek meg, a felvételek szerint pedig 5,2 milliárdba került. (A hangfelvételen egyébként a Rimaszombat utca hangzik el, Bodnár téved, jegyezte meg az Origo tudósításában).

Bodnár Dezső szerint ő nem tett feljelentést. A koronatanút kérdezték arról is, hogy a kormánypártok embere-e, mire kijelentette: csak saját magát képviselte a tárgyalásokon, senki nem küldte őt. Azt is megerősítette, hogy hogy kész tanúskodni a rendőrségen is.

A Városháza-projekt összefüggésében elhangzott-e, hogy a főváros pályázatot írna-e ki? – kérdezte Horváth, mire Bodnár azt válaszolta, a fővárosi önkormányzat szándékában áll az ingatlan értékesítése, pályázatról nem volt szó. A vállalkozó azt is elmondta: ő Berki Zsolttól úgy tájékozódott, hogy a főpolgármester is tud az ügyről.

Szaniszló Sándor polgármester, bizottsági tag kérdésére Bodnár elmondta, hogy egy befektető érdekeit képviselte egy tárgyaláson, aki végül elállt az üzlettől a jutalékos rendszer hallatán.

Szintén egy kérdés kapcsán az üzletember elmondta: nincs tudomása arról, hogy a Bodnár által képviselt befektető más pályázaton indult volna, Szaniszló egy konkrét projektet említett, ám Bodnárnak nincs tudomása róla, hogy bárhol máshol elindult volna.

Kinek a szájából hangzott el, hogy a főpolgármester eladná a városházát? – kérdezte Szaniszló, mire Bodnár egyértelműen Berki Zsoltot nevezte meg.

Bodnár azt nem tudja megítélni, hogy a befektetők mennyire vették komolyan a Városháza eladási szándékát a főváros részéről, de valószínűleg komolyan érdekelte őket ez a projekt is és más értékes ingatlanok megvásárlása, ellenkező esetben nem pazarolják az idejüket a megbeszélésekre. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy Zentai Péter befektetőként jelen volt a második megbeszélésen.

Berki Zsolt szerepére visszatérve megerősítette a levelében leírtat, hogy a 10 százalékos jutalék felvetése után megszakadtak a tárgyalások, mivel ezt elutasította a befektető. Kérdésre válaszolva azt mondta, a jutalék kapcsán nem vetődött fel benne, hogy ez befolyással üzérkedés lenne, hiszen nem jogász, de rossz érzésük volt. Hozzáfűzte, hogy amint Berki távozott a tárgyalásról, a befektető azt mondta: „köszönjük szépen, ezt nem!”

Bodnár állítása szerint Barts tájékoztatóján egyértelműen többször is elhangzott, hogy a Városháza eladásáról a főpolgármester és a főváros vezetésének tudtával és beleegyezésével tárgyalnak.

Azokkal a teóriákkal kapcsolatban, hogy a kormánypártok embere lenne, kijelentette, hogy csak saját magát képviselte a tárgyalásokon, senki nem küldte őt. Megjegyezte egyébként, hogy ismer politikusokat, így például Németh Miklós egykori miniszterelnököt is.

Óbudai önkormányzat: zöldközpont marad a teljes Mocsárosdűlő

Óbuda-Békásmegyer önkormányzata kezdeményezi a fővárosi településszerkezeti terv módosítását annak érdekében, hogy lakóövezetből zöldközponttá minősítse át a Mocsárosdűlő teljes területét – döntött hétfői ülésén a képviselő-testület.

A határozati javaslatot a Fidesz terjesztette elő, azt követően, hogy egy hangfelvétel szerint a főváros lakópark építésének céljára értékesíteni kívánja a Mocsárosdűlő egyik (270 ezer négyzetméteres) területét. Ezt a kerület ellenzéki polgármestere „hisztériakeltésnek” nevezte.

Bús Balázs, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője, a III. kerület korábbi polgármestere az ülésen felidézte, hogy az „Anonymus” által jegyzett hangfelvételek szerint a területen egy 1100 lakásos lakópark kialakítását tervezi a főváros, és erről megállapodást kötöttek Kiss Lászlóval (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), a III. kerület polgármesterével.

Felidézte, hogy az önkormányzat az előző választási ciklusban változtatási tilalmat rendelt el a teljes zöldterületre.

Ugyanakkor – folytatta – a Fővárosi Önkormányzat 2021 áprilisában módosított településszerkezeti terve szerint csak a Mocsárosdűlő 650 ezer négyzetmétere kapott természetközeli besorolást és kimaradt a maradék 270 ezer négyzetméter.

Ebben a helyzetben kérik a teljes terület védelmét – mondta a képviselő.

Kiss László polgármester „hisztériakeltésnek” nevezte a Fidesz eljárását.

Hangsúlyozta, hogy nincs és soha nem is volt szándékukban lakópark építése a területen, illetve mindig is a zöldterület megóvására törekedtek.

Az értékesítésre és lakópark építésére vonatkozóan soha semmilyen megállapodást nem kötöttek senkivel – szögezte le.

Kiss László hozzátette: szerinte a Fidesz is pontosan tudja, hogy nem mond igazat.

Nem létezik semmilyen, a Mocsárosdűlőre vonatkozó szabályozási terv, így semmilyen építkezésnek nem adottak a feltételei – tudatta.

Ebben a helyzetben azt javasolta valamennyi képviselőnek, hogy szavazzák meg a Fidesz előterjesztését.

Az ülésen a Fidelitas aktivistái „Nem akarunk lakóparkot a Mocsárosdűlőn”, illetve „El a kezekkel a Mocsárosdűlőtől!” – feliratú transzparenseket feszítettek ki, az arcukon pedig „SOS Mocsárosdűlő” feliratú maszkokat viseltek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár