Létrehozva: 2017.09.12.

Várpalotai hintabaleset: erről hallgat a Műegyetem!

Együttérzésérõl biztosítja a Várpalotai Napokon balesetet szenvedett sérülteket és családjukat, de nem hajlandó a nyilvánosság elõtt számot adni munkájáról a Budapesti Mûszaki Egyetem.

Mint arról a Ripost beszámolt, egy forgó kalapácshinta okozott balesetet szeptember 2-án Várpalotán, ahol a legsúlyosabban a 18 éves M. Krisztofer sérült meg: fejjel zuhant az útpadkának.

A kalapácshinta engedélyét a Budapesti Műszaki Egyetem adta ki, ám 9 napon át hallgattak az ellenőrzés körülményeiről. Korábban kerestük az intézményt az ellenőrzés körülményeivel kapcsolatban, de azt mondták, a sajtó türelmét kérik közleményük megjelenéséig. Tegnapra kiderült, csak hitegették a médiát, kiadott nyilatkozatukból ugyanis nyilvánvalóvá válik, hogy nem beszélnek, inkább hallgatnak!

 

A folyamatban lévő, illetve várható hatósági és egyéb vizsgálatok lezárultáig – a vizsgálatok zavartalanságának biztosítása érdekében – a konkrét esetről nem áll módunkban bővebb tájékoztatást nyújtani.  A baleset sérültjeinek mielőbbi felgyógyulást kívánunk, őket és családtagjaikat ezúton is együttérzésünkről biztosítjuk

– írták, azzal kiegészítve, hogy a baleset körülményeinek teljes körű kivizsgálásához továbbra is állnak a hatóságok rendelkezésére.

Mint megtudtuk, Krisztofert csaknem egy hét mélyaltatás után levették az altatógépről, s kisebb reakciókat észlelnek nála: néha megszorítja anyja kezét, van, hogy a könnye is folyik. Az orvosok viszont arra kérték a szülőket, hogy ne bízzák el magukat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"