Létrehozva: 2020.04.12.

Vascsővel esett neki két férfi bábonymegyeri áldozatuknak

Vascsővel és ököllel ütötte fejbe vitapartnerét két férfi Bábonymegyeren.

A rendőrség arról tájékoztatott, hogy szombat este fél nyolc körül Bábonymegyeren két helyi férfi italozott, majd összevesztek egy harmadik társukkal. A vita odáig fajult, hogy egyikük ököllel, másikuk pedig egy vascsővel verte fejbe a harmadik férfit.

Fotó: 123rf

A támadás során a férfi 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrök a feltételezett elkövetőket a helyszínen elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a 69 éves férfit súlyos testi sértés kísérlet, 30 éves társát pedig súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Azt nem tudni, min kaptak össze a férfiak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kigyulladt pályával és nagy szenvedésekkel tért vissza az F1 Kínai Nagydíj

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek