Létrehozva: 2019.06.16.

Vascsővel ütöttek le egy apukát a vurstliban

Döbbenet, mi történt a Szekszárdi Hal- és Vadünnep vurstlijában. Az esetrõl egy megrendült olvasó tájékoztatta a Ripostot. Az aggódó anyuka nem tudott napirendre térni a történtek felett.

„Mint szülő, aggodalommal tölt el, hogy a gyerekeim, akik a vidámparkban szórakoztak, késelés áldozatai lehettek volna."
A konfliktus úgy kezdődött, hogy az édesapa négy jegyet kért az egyik vidámparki eszközre, azonban ötöt fizettettek ki vele. Amint észrevette ezt a tévedést, szóvá tette.  Ezután szó szót követett, a vidámpark üzemeltetői nem akarták elfogadni az édesapa álláspontját.

A vidámparkos vállalkozó végül annyira méregbe gurult, hogy egy vascsővel leütötte az édesapát a családja szeme láttára – számolt be az aggódó anyuka. Mivel az édesapa nagyobb társasággal volt, a bosszú sem maradt el: rátámadtak az agresszív vidámparkosra, előkerült egy kés, amivel átszúrták a vállalkozó kezét. A rendőrök és a mentők kiérkezése vetett véget a jelenetnek, az édesapa kórházba is került.
„ Hogyan fordulhat ez elő egy színvonalas városi rendezvényen? Lesz legalább következménye az esetnek?" – kérdezik többen, akik szemtanúi voltak az esetnek. A %Ripost% a rendőrséget kérdezte.
„ Június 8-án az esti órákban bejelentés érkezett egy szekszárdi rendezvény helyszínéről, hogy ott egy személyt vasrúddal leütöttek" – erősítette meg Komlósiné Kiss Anett, a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Megtudtuk: a szekszárdi rendőrök nagyon hamar a helyszínre érkeztek és intézkedtek.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés gyanúja miatt indított eljárást.
Bővebb tájékoztatást a nyomozás érdekeire való tekintettel nem adtak, de aki látta az esetet, vallomást tehet a kapitányságon, elősegítve az ügy teljeskörű tisztázását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Számos beruházás indulhat Baranya vármegyében + videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra