Létrehozva: 2018.09.29.

Végignézték a szomszédok, ahogy leszúrta a lakót a besurranó tolvaj

A késelõ mellkasára ültek a szomszédok, így tartották ott, amíg a rendõrök kiértek. Üldözõbe vette a besurranó tolvajt szerdán este a budapesti XIX. kerületi Werkerle-telepen a katasztrófavédelemnél dolgozó 40 éves K. Attila. Kis híján az életével fizetett a tolvaj elfogásáért: a tettes az udvaron többször mellkasába mártotta a kést.

Nyolc perc alatt elfogták a kispesti rendőrök azt a férfit, aki szóváltást követően életveszélyesen megszúrta vitapartnerét. A bejelentés szerdán este 22 óra 44 perckor érkezett a Teve utcai központba. A sérült férfit kórházba szállították. A tanúk által a helyszínen visszatartott elkövetőt elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. M. László 32 éves budapesti lakos ellen életveszélyt okozó testi sértés gyanújával indult büntetőeljárás.

A Wekerle családias kis városrész, ezen a környéken általában ismerik egymást a lakók. Abban a házban, ahol szerdán este leszúrták a 40 éves K. Attilát, már mindenki úgy tudta, hogy a férfi sajnos a kórházban belehalt sérüléseibe, ám szerencsére túlélte a támadást.

Borzasztó,ami történt!

Végignéztem az egészet...

- kezdte a %Ripost%-nak egy, a neve elhallgatását kérő szomszédasszony.

Arra keltünk fel, hogy Attila torkaszakadtából üvölt. Rohantunk a segítségére.

Õ és a többi tanú még mindig feldúlt. Elmondják: a férfi a főkapun juthatott be,és valahogy sikerült bemennie Attila lakásába. A katasztrófavédelemnél dolgozó férfi már aludt, arra ébredt, hogy valaki kotorászik a lakásában. Felkelt, mire a besurranó tolvaj menekülőre fogta.

Attila a férfi után rohant,és el is kapta! A tolvaj kezéből kiesett az udvaron a drága laptop, amit ellopott.

Dulakodtak, és közben a támadónak sikerült eljutnia a nagykapuig – meséli az asszony. - Ekkor értünk ki a többi szomszéddal együtt, és azt láttuk, hogy a férfi elővesz egy nagy kést,és többször Attila mellkasába szúrja... Azonnal összerogyott szegény és eldőlt a földön. Minden csupa vér volt!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"