INSIDER

Szerző Ripost

Létrehozva: 2020.09.19.

Véres jelenetek a budapesti kórházban: lefejelte a biztonsági őrt egy apuka

Az apukán nem volt maszk, erre figyelmeztette az őr.

Véres jelenetek a budapesti kórházban: lefejelte a biztonsági őrt egy apuka

A koronavírus-járvány miatt a kórházakban a szokásosnál is szigorúbb előírásokat kell betartani, hiszen az orvosoknak meg kell védeniük a betegeiket, és saját magukat is. Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet kardiológus főigazgatója szerint az emberek a járvány második hullámában jóval türelmetlenebbek a járványügyi előírásokkal kapcsolatban.

A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben szív- és érrendszeri betegségben szenvedő betegeket ápolnak, akik fokozott veszélyben vannak a járvány idején, hiszen magas rizikójú betegnek számítanak. A durva apuka épp szívbeteg gyermekét szerette volna látni, de figyelmen kívül hagyta a kórház szigorú beléptető rendszerét és még az sem érdekelte, hogy épp saját gyermeke egészségét teszi kockára.

Andréka Péter
MTI/Kovács Tamás

„Az apuka átrohant az ellenőrző kapun, elfutott a portás mellett, aki utánament és megpróbálta figyelmeztetni, de a férfi azonnal agresszívan lépett fel vele szemben. Lefejelte őt – mondta a Borsnak a főigazgató.

A véres jelenetet természetesen nem hagyták szó nélkül, másnap rendőrségi feljelentést tettek a férfi ellen.

„Szerencsére a vérzést sikerült elállítani, így nem lett komoly baj. Ilyen jelenetnek nincs helye egy kórházban sem” – világított rá a főigazgató.

Elfogyott a türelem?

„Az emberek már nem félnek annyira a vírustól, mint az első hullám idején, jóval türelmetlenebbek az előírásainkkal szemben. Így sokkal nehezebb helyzetben vagyunk. Elsősorban féltjük a betegeinket, de féltjük magunkat is, hiszen emberéletekért felelünk nap mint nap, és természetesen nekünk is van családunk, akikért aggódunk. Épp ezért nagyon fontos, hogy mindenki betartsa a szigorú előírásokat. Túl komoly a cél ahhoz, hogy ezeket az apró kényelmetlenségeket ne tartsuk tiszteletben mindannyian – hívta fel a figyelmet a főorvos, aki nem győzte hangsúlyozni a kézmosás, a szociális távolságtartás, a helyes maszkviselés, és a fertőtlenítés fontosságát.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek