Létrehozva: 2019.11.21.

VIDEÓ-Ilyen volt a katasztrófahelyzet Kőbányán

4, 2 erősségű földrengés, kiégett autó, megrongálódott épületek és rengeteg sebesültek Kőbányán – óriási erőkkel vonultak ki csütörtök reggel a kőbányai az Óhegy parkba a rendőrök, tűzoltók, katonák és mentők.

De szerencsére nem „éles” volt a bevetés: földrengést és az utána bekövetkező katasztrófahelyzetet szimuláló gyakorlatot tartottak.

20 szervezettől több mint 100 ember vett részt a StarCity 2019 szimulációban. A cél, hogy gyakorolják, hogyan kell ilyen helyzetben együttműködniük. Gyakoriak az éles bevetések is: már idén is volt hat ilyen helyzet, ilyen volt a Hableány hajó katasztrófája , a legutóbb pedig a budafoki bomba hatástalanításánál dolgoztak össze.

A forgatókönyv szerint a földrengésben megsérült lakóépületek, hidak, átjárók sérülése miatt más útvonalra kellett terelni a katonai konvojt. Fotó: Sulyok László
A robbanást egy felrobbanó második világháborús robbanótest idézte elő, ami a földrengés miatt a helyszín közelébe került. Fotó: Sulyok László

 

További robbanótestek kerülnek elő, köztük egy különleges, vegyi jelzéssel ellátott is, így a műveletbe a Honvédség GAVIK Havaria Labor egységei is bekapcsolódnak. Fotó: Sulyok László

 

Fotó: Sulyok László

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast