Létrehozva: 2017.12.21.

Zászlókkal óvják a gyalogosokat a zebrán

Fényvisszaverõ zászlókkal óvják a gyalogosokat Gödöllõn a veszélyes zebráknál. Az ötlet helyben született, miután több gázolás is történt a városban. A megoldás egyszerû, mégis nagyszerû! Füle Sándor sárga zászlókat nyomott a gyalogosok kezébe.

Egyre többen használják a sárga fényvisszaverő zászlókat, amiket a gödöllői, veszélyesnek bizonyuló zebráknál helyezett el az ötletgazda, Füle Sándor. A sárga tartódobozokat maga rakta össze, a zászlók megvarrását pedig ingyen vállalta varrónő ismerőse.

- Gödöllőn folyamatosak a zebrás konfliktusok, ezért kölcsönvettem egy nyugat-európai megoldást, miután több helyen is láttam, hogy működik – mutatta be ötletét lapunknak Sándor.

Mint mondta, a vártnál sokkal jobban reagáltak kezdeményezésére az emberek, ezért hamar össze tudta gyűjteni a pénzt a gyalogosvédő-zászlók elkészítéséhez. Mikor elkészült, simán ráhagyta az emberekre, hogy ismerkedjenek az új módszerrel. Kiderült, a gödöllőiek szívesen tanítják egymást a zászlók használatára és rengeteget beszélgetnek róluk.

– Ez is a lényege az ötletnek: túl azon, hogy a járókelők egy zászlót maguk elé tartva kelnek át az úton, rengeteget beszélnek is róla, tehát önkéntelenül odafigyelnek a zebrára – fejtette ki az ötletgazda.

 A gyalogosok és az autósok, továbbá a polgármester reakcióját az ötletre a Ripost mai számában közöljük

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább