Létrehozva: 2021.08.25.

Drámai részletek: zuhanása után még élt a zempléni túrázó, Imre szörnyű kínokat élt át

Száz métert vonszolhatta magát a haldokló férfi, mire teste végleg megtört és feladta a küzdelmet. A Zemplénben vesztette életét Imre.

A Hajdúböszörményben élő 41 éves Imre múlt héten ment el túrázni egy sátorral a zempléni hegységbe. Ám családja már a legrosszabbtól tartott, amikor napok óta nem tudták elérni.

Korábban még édesanyjának küldött fényképeket a táborhelyéről, azok alapján tudták megtalálni a szakemberek.

Fotó: Pixabay

Nagy erőkkel indultak a szakemberek Imre nyomára, elsőként a sátrát találták meg, végül telefonjának köszönhetően késő este a hegyoldalban rátaláltak az elhunyt Imrére.

Az eddigi adatok szerint a férfi megcsúszott a nedves sziklán, s mintegy tíz métert zuhanhatott az éles kövekre. A csúszásnyomok alapján az is feltételezhető, hogy a férfi ezután még élt, legalább száz métert vonszolta magát attól a ponttól, ahol földet ért. Ám a sérülései olyan súlyosak lehettek, hogy a nála lévő telefonon nem tudott segítséget hívni – tudta meg a Blikk.

„Mi is csak kötelek segítségével jutottunk fel a holttesthez, enélkül képtelenség volt megállni a gördülő köves hegyoldalon. Az áldozatot egy speciális hordággyal köteleken engedtük lépésről lépésre egyre lejjebb. Végül sikerült egy olyan pontra juttatni, ahova terepjáróval is fel tudtunk kapaszkodni. Más megoldás nem lévén, az autó tetőcsomagtartójához rögzítve szállítottuk a hordágyat vízmosásokon, sziklás szakaszokon keresztül csaknem hét kilométeren át, hogy az áldozatot átadhassuk a halottszállítóknak” – részletezte a lapnak a kutatás folyamatait Lehoczki László, a miskolci Spider Mentőcsoport vezetője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek