Létrehozva: 2019.11.14.

„Zsuzsi tudta, hogy baj lesz” – részletek a brutális tárnoki gyilkosságról

Mindenki úgy tudta a környéken, hogy N. Zsuzsanna és K. Zsolt között nagy volt a szerelem, ezért a brutális gyilkosság hírére mindenki megdöbbent Tárnokon. A Ripost megtudta: 38 éves Zsuzsi tudott férje súlyos problémáiról, mégis vele maradt – de ez lett a végzete.

Sokkoló brutalitással ölte meg feleségét, Zsuzsit a mentálisan beteg K. Zsolt Tárnokon. Szörnyű kínoknak vetette alá: megkötözte, fojtogatta, szemét kiszúrta, torkon és mellkason szúrta, és agyonverte egy sólámpával. Miután rájött, mit tett, felhívta a rendőrséget, és menekülés helyett megvárta szerelme holtteste mellett, amíg elvitték kihallgatásra. Az áldozat 90 éves nagymamája a Bors információi szerint eközben a szomszéd szobában volt.

Fotó: MTI

Több éve már, hogy Zsoltnál skizofréniát diagnosztizáltak, amit gyógyszeres kezeléssel kordában tudott tartani. Ám nemrég az orvosa megváltoztatta gyógyszereit. A Ripost megtudta: Zsuzsi és családja erről – egészen a tragédia napjáig – mit sem tudott. Zsuzsi előtt az sosem volt titok, hogy óriási a probléma a férfinál. A család érthető okokból, gyászuk fájdalma miatt teljesen elzárkózik a nyilvánosságtól, s próbálják támogatni egymást ebben a nehéz időszakban. A Ripost megtudta: a család, és maga Zsuzsi is számított rá, hogy valami baj lesz., „Egy éve is komoly gondok voltak Zsolttal, már akkor is veszélyes volt a helyzet” – fogalmazott egy, a családot közelről ismerő informátorunk.

Fotó: MTI

K. Zsolt kihallgatásán beismerte, hogy meggyilkolta szerelmét, jelenleg elmegyógyintézetben várja a tárgyalását.

 

Milyen az élet egy skizofrén mellett?

Egy másik asszony, akit szintén Zsuzsának hívnak, egy paranoid, skizofrén férfival élt együtt évekig. A család sokáig nem tudta, milyen betegségben szenved a férfi.

„Mindig csak annyit mondott, hogy az ő párja más. Nem akarta bevallani az igazat, mert tudta, hogy féltenénk” – mondta el a nő testvére a Ripost-nak. Mint kiderült, a férfi rengeteg gyógyszert szedett, és ha egy is kimaradt vagy akár csak később vette be, teljesen begőzölt.

„Egyszer, amikor mi is ott voltunk, elkezdte a kertben üvöltve dobálni a tűzifát. Aztán, egyik percről a másikra, mintha elvágták volna a filmet, abbahagyta. Amikor jobban lett, nem emlékezett rá, hogy mit csinált korábban” – emlékezett vissza a nő testvére. „Ha kizökkent a normál kerékvágásból, amikor elutaztak vagy különleges program volt, rendszeresen elfelejtette bevenni a gyógyszert, és sokszor agresszívan viselkedett. Zsuzsát nem bántotta, de sokszor tört-zúzott. Egy idő után hallucinálni kezdett, sokszor úgy is, hogy szedte a bogyókat. Most egy magánpszichiátrián van, Zsuzsa rendszeresen látogatja.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mit tegyünk, ha őzgidával találkozunk a természetben?

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek