Létrehozva: 2020.07.06.

Javul a helyzet New York államban, de azért még nagyon sok minden tilos

Hosszú hónapok múltán először érkeznek kedvezőbb hírek a legismertebb amerikai metropoliszból.

A legfrissebb adat szerint mindössze egy százaléka bizonyult pozitívnak a New York államban tegnap elvégzett koronavírus tesztek közül. Ezt a város polgármestere Bill De Blasio jelentette be egy délelőtti sajtótájékoztatón.

A járvány csúcspontján az egy nap alatt elvégzett COVID-19 tesztek 71 százaléka bizonyult pozitívnak. A kedvező hírekre tekintettel tegnap New York városában bejelentették az enyhítések újabb fázisát. Újra nyithattak a manikűr-szalonok, a fürdők, a kosárlabda és a teniszpályák. Az állam kormányzója ugyanakkor kedvezőtlen hírt is közölt, New York állam egyik legnagyobb tömegrendezvényét a syracuse-i állami vásárt idén nem engedik megtartani.

A Nagy Alma becenevű város statisztikái meglehetősen ijesztő képet mutatnak. Eddig 214 061 fertőzés került hivatalosan is megerősítésre, miközben 18 596 ember meghalt a koronavírus fertőzéssel bizonyítható összefüggésben. Ráadásul 4605 további esetben valószínűsíthetően ugyanez történt.

A George Floyd halála miatt továbbra is tüntetők tízezreinek állampolgári kötelessége a koronavírus-teszt elvégeztetése – jelentette ki Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.

„Ha részt vettél a tüntetéseken, akkor valószínűleg kitetted magad a fertőzésnek” -fogalmazott Cuomo, leszögezve, hogy tudomása szerint New York államban mintegy 30 ezren vettek részt eddig a különböző megmozdulásokon. A kormányzó emlékeztetett arra, hogy a protestálók között sokan viseltek ugyan szájmaszkot, de a társadalmi távolságtartásra vonatkozó ajánlást senki nem tartotta be. Mint mondta: az állam területén több mint 700 olyan hely van, ahol elvégzik a koronavírus-tesztet.

A fertőzések megszaporodása éppen akkor várható, amikor New York állam a jövő héten fokozatosan megkezdi a gazdaság és a mindennapi élet újraindítását. Az állam területén ugyanis nagyon jelentős mértékben csökkent az újonnan diagnosztizált fertőzések száma.

Az Egyesült Államokon belül közismerten New York-ot, New York államon belül New York várost sújtotta leginkább a COVID-19 járvány, azon belül is az Elmhurst kórházban halt meg a legtöbb COVID-19-beteg. A COVID-19 járvány nem volt hasonlítható a városban egy szokásos influenzajárványhoz, ötször annyi halálos áldozatot követelt, meghaladta a rákban és majdnem elérte a szív- és érrendszeri betegségekben meghaltak számát, ami a két leggyakoribb halálok Amerikában is. A városon kívül a járvány nagyságrendekkel enyhébbnek bizonyult még New York államban is. Hasonló súlyos COVID-19-járvány egyedül a szomszédos amerikai nagyvárosokban volt tapasztalható az egész világon. Az USA-n kívüli legerősebb járvány Belgiumban volt: de itt is feleannyi áldozatot követelt a koronavírus, mint New York-ban.

Ezek a különbségek mindenképpen magyarázatra szorulnak. Számos ország vészelte át szinte korlátozások nélkül a járványt, nemcsak Svédország, de Japán, Taiwan, Dél-Korea is. New York állam demokrata kormányzója, Andrew Cuomo sikeresen exponálta magát a médiában a vírus elleni küzdelem élharcosaként. A vírus márciusban jelent meg az államban, egy héten belül rendkívüli állapotot hirdetett ki, március 20-án pedig szigorú kijárási tilalmat jelentett be, a nélkülözhetetlen ellátásokon kívül minden vállalkozást kényszerleállásra köteleztek, mint sokfelé a világon. Mindez nem akadályozta meg a katasztrófát. Sőt részben az intézkedések és a pánik vezettek annak elmélyüléséhez.

A szegények vagy színes bőrűek által lakott városrészeket kimagasló arányban sújtotta New York-on belül is a járvány: a Queens-beli Elmhurst, Bronx-beli Fordham vagy a statisztikát vezető Corona városrész számítottak az epicentrumnak. Jóval több megbetegedést és halálesetet regisztráltak Bronxban, mint a jómódú Manhattanben, ahol nem is haltak meg fiatalok lényegében, míg Bronxban már jelentős számban haltak meg 45 év alattiak és két és félszer nagyobb arányban középkorúak is. Akár kétszer nagyobb arányban haltak meg feketék és spanyol ajkúak, mint fehérek.

Az USA-n belül is New York-ban a legnagyobb az egyenlőtlenség, ami azt eredményezi, hogy tömegével vannak olyanok, akik kiszorulnak a minőségi ellátást nyújtani képes magánegészségügyből, mert nem tudják azt megfizetni, hiszen a horribilis lakbérre sem telik nekik. Ezzel párhuzamosan a közegészségügy minősége is leromlott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett