INSIDER

Jó hírek érkeztek az orosz vakcináról, ezt közölte a miniszter

Másfél héten belül érkezik Magyarországra a koronavírus elleni orosz oltóanyagminta – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerda este az M1 aktuális csatornán.
  • Szerző: Ripost

Másfél héten belül érkezik Magyarországra a koronavírus elleni orosz oltóanyagminta – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerda este az M1 aktuális csatornán.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Szijjártó Péter jó híreket közölt: a Szputnyik nevű vakcina most kapta meg félidős jelentését, amely szerint 92 százalékos a hatékonysága. Kiemelte: ez Magyarország számára jó hír, mert a magyar kormány ennek beszerzéséről előrehaladott tárgyalásokat folytat.

Fotó: MTI

A miniszter úgy nyilatkozott: másfél héten belül érkezik a mint, amelyet laboratóriumi vizsgálatnak vethetnek alá. Decemberben kismennyiségű szállítmány érkezik a klinikai tesztek elvégzéséhez. Január második felében pedig elkezdődhetnek a nagymennyiségű szállítások – mondta.

Szerdán megállapodtak Oroszországgal, hogy a magyarországi engedélyezéshez szükséges dokumentációt az orosz fél legkésőbb csütörtök estig összeállítja és eljuttatja Budapestre.

A miniszter azt is elmondta, hogy még szerdán megszülethet az a szabályozás, amelynek értelmében ki lehet majd adni egy „vészhelyzeti”, ideiglenesen 6 hónapra szóló importengedélyt. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy pénteken az orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel egyeztet. A tanácskozáson részt vesz az a magyarországi vállalat is, amely jelenleg más vírusok, köztük influenza elleni oltóanyagot gyárt. Azt már tudni, hogy ez a vállalat megfelel az úgynevezett második fokozatú biztonsági szintnek. Azt viszont még vizsgálják, hogy át tud-e állni ennek az oltóanyagnak a gyártására. Erre jövő hét közepén, végén lehet meg a válasz – mondta.

A miniszter kiemelte: ha egy országnak saját oltóanyag-gyártási kapacitása van, akkor nem kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Hangsúlyozta ugyanakkor: a magyar kormány továbbra is arra törekszik, hogy minél több forrásból, minél több és minél jobb oltóanyagot szerezzen be, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a magyar emberek.

Szijjártó Péter – aki már kilenc napja van karanténban koronavírus-fertőzés miatt – azt is elmondta: ahogy telik az idő, egyre nehezebben viseli a karantént. Egyre jobban hiányzik neki családja. Az elmúlt másfél napban viszont már úgy érezte, enyhültek a tünetei – mondta, megjegyezve ugyanakkor, hogy korábbi fizikai állapotának visszaszerzése még eltarthat egy ideig.

Kitért arra is, hogy a karanténból is igyekszik végezni a munkáját: például internetes kapcsolaton keresztül és telefonon is folyamatosan egyeztet. Reméli, hogy jövő héten már a munkahelyén dolgozhat.

És ezeket olvastad már?