Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.27.

Karácsony jobb volt, mint Márki-Zay a Nézőpont Intézet szerint

A Nézőpont Intézet kutatása szerint Karácsony Gergely főpolgármester ellenzéki előválasztási kampánya elején erősebb támogatottsággal rendelkezett, mint most Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

A Nézőpont Intézet honlapján közzétett, a kutatásról beszámoló írásban az áll: a hódmezővásárhelyi polgármestert azért választották miniszterelnök-jelöltnek a baloldali törzsszavazók, mert benne látták a választási győzelem esélyét.

A friss kutatás szerint „azonban Karácsony, ha minimálisan is, de közelebb került Orbánhoz, mint Márki-Zay”. Ugyanakkor ez a közelség is még nagy távolságot jelent – írták. Közölték, a főpolgármester május közepén kezdte meg előválasztási kampányát, amely nem nagyon tudta dinamizálni még a baloldal törzsszavazóit sem.

Az angol nyelvtudás hiánya, a doktori cím és az egyetemi állás körüli bizonytalanságok, valamint a fővárosi dugók megnehezítették számára már a kampánystartot is.

A Nézőpont Intézet augusztus elején publikált trendadatai alapján május végére 28 százalékpontra csökkent a hivatalban lévő kormányfő, Orbán Viktor (49 százalék) és a Karácsony Gergely (21 százalék) közötti népszerűség-különbség, amelyhez még 19 százalék, egyik jelölttel sem szimpatizáló választópolgár társult (vélelmezhetően a többi miniszterelnök-jelölt támogatói).

A főpolgármester rossz kampánya miatt a két jelölt közötti szakadék augusztusra 40 százalékpontra nőtt.

A baloldal második előválasztási fordulója után készült Nézőpont-felmérés szerint Márki-Zay nem tudta jobban megszorítani a hivatalban lévő miniszterelnököt, mint Karácsony. A kettőjük közötti népszerűségkülönbség 3 százalékponttal több mint Karácsony esetében volt: 31 százalékpont.

Arra a kérdésre, hogy „ha Ön dönthetné el”, Orbán és Márki-Zay közül kit választana miniszterelnöknek, múlt héten a felnőtt magyarok 54 százaléka nevezte meg a hivatalban lévőt és 23 százaléka a hivatalba kívánkozót (további 14 százalék egyiket sem választaná miniszterelnöknek).

Jelentős különbség azonban Karácsony nyáreleji és Márki-Zay őszeleji helyzete között, hogy azóta úgy tűnik, eldőlt, ki lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Az előválasztás után ugyan Márki-Zay népszerűbb, mint Karácsony volt, de a jelöltválasztás Orbán Viktor táborát még jobban mozgósította

– írta a Nézőpont.

A Nézőpont Intézet szerint az egyes korcsoportok körében jól láthatóak a baloldali jelöltek mozgósító erejének korlátai. A vélhetően ellenzéki, 30 évnél fiatalabbak körében magasabb az Orbánnal szemben Márki-Zayt támogatók aránya (29 százalék), mint amennyi Karácsonyé volt (21 százalék). Orbán mindkét kihívójával szemben ebben a korcsoportban 39, illetve 38 százalékot kapott. Ugyanakkor a választások végeredménye szempontjából aktivitása és lélekszáma miatt fontosabb 60 év feletti korosztályban mindketten csak 22 százalékos támogatásig jutottak, de Orbán Márki-Zayval szemben 61 százalék, Karácsonnyal szemben viszont csak 55 százalékot kapott (a korcsoport 13, illetve 14 százaléka más jelöltet támogatott).

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása május 31. és június 2., valamint október 18. és 20. között, ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra