Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.14.

Karácsony Zuglóban sem tud rendet tenni

Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt tavaly óta próbálja elmismásolni a zuglói parkolási botrányt, arra pedig alkalmatlan, hogy rendet tegyen – mondta a Fidesz budapesti szóvivője szombaton Budapesten.

Zsigmond Barna Pál a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, Karácsony Gergely már alig talál oda Zuglóba, pedig legfőbb ideje lenne, hogy számot adjon ottani tevékenységéről: az önkormányzat gazdasági problémáiról, a sorozatos titkolózásról. Felszólította a XIV. kerület polgármesterét, vállalja a felelősséget, amiért Zuglóban már csődközelben van az önkormányzat és közel egymilliárdos veszteséget okozott a parkolás.

Hangsúlyozta, a gyanús ügyek egyike a parkolási botrány. Miközben a képviselők már a parkolási rendszer első évfordulóján átfogó beszámolót vártak, azóta lassan már egy év is eltelt válaszok nélkül – mondta a szóvivő.

Zsigmond Barna Pál felidézte, Karácsony Gergely tavaly novemberben azt mondta, készül ez az anyag, nagyon sok információt kell összegyűjteniük, de lesz ilyen számvetés.

A kormánypárti politikus szerint nem olyan nehéz összeadni ezeket, mégsem kaptak még választ arra, hogy mekkora a teljes összeg.

„Segítünk neki” – mondta, majd kifejtette, a parkolás-ellenőrzés – amit az önkormányzat nyáron átvett – csak a kisebbik tétel: eddig parkolóhelyenként havi hatezer forintba került, most ez változott. Megjegyezte, összesen hatezer hely van a kerületben.

Kiemelte, a legnagyobb tétel a parkolóautomaták üzemeltetése. Ez havonta nettó 73 ezer forint automatánként és 200 automata van Zuglóban, összesen tehát bruttó 18,5 millió forint havonta, ami ráadásul továbbra is egy külsős céghez folyik be, 2022. áprilisáig – közölte a Fidesz politikusa.

Megjegyezte, ehhez jönnek még más tételek, mit például az ügyfélszolgálat üzemeltetése.

Zsigmond Barna Pál azt kérdezte, ha olyan nagyon nyereséges a rendszer, ahogy Karácsony Gergely mondja, miért nem mutatja meg a számokat. „Mi tart évekig azon, hogy ezeket beüsse a számológépbe?” – tette fel a kérdést, majd arra is rákérdezett, „ha egy ilyen egyszerű műveletre is alkalmatlan, hogyan akarja vezetni a fővárost?”.

A Fidesz budapesti szóvivője kérdésre elmondta, Karácsony Gergely legutóbbi nyilatkozata után felmerül, hogy az ellenzéki főpolgármester-jelölt nem támogatja, el akarja venni az észak-pestiektől a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbítását, annak területére ugyanis most fásítást ígér. Ebből is látszik, hogy Karácsony Gergely „össze-vissza beszél”, teljességgel alkalmatlan a budapestiek képviseletére – tette hozzá.

Zsigmond Barna Pált kérdezték Tarlós István főpolgármester és Tordai Bence párbeszédes parlamenti képviselő pénteki szócsatájáról is. Kijelentette, a baloldal régi módszere, hogy provokál, zavart kelt, indulatokat szít, ezzel is leplezve alkalmatlanságukat, ezzel szemben a Fidesznek alkalmas, kipróbált városvezetői vannak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra