Létrehozva: 2021.03.09.

Nem minden a siker: férje nélkül utazott az unokájához Karikó Katalin

Nagymama lett Karikó Katalin, aki férje nélkül utazta át az Egyesült Államokat, hogy segíthessen a kicsi körül. A Ripost megtudta, miért Francia Béla nélkül kelt útra.

Karikó Katalin férje nélkül indult el a keleti partról és szelte át az Egyesült Államokat, hogy segíthessen az unokája körüli teendőkben a San Diegóban élő lányának és urának. S hogy miért nem a férjével, Francia Bélával együtt indultak el? Meglepő, ugyanakkor érthető is a magyarázat, amit a Ripost szúrt ki.

Karikó Katalin férje nélkül szelte át az Egyesült Államokat, hogy segíthessen az unokája körüli teendőkben (Fotó: Szegedi Tudományegyetem)

Bár a vakcina anyjaként emlegetett kutató egészségügyi dolgozóként már megkapta a koronavírus elleni védőoltást, számtalan nemzetközi médiumnak nyilatkozott, dokumentumfilm készült róla, s a Drew Weissmannal közösen megalkotott szabadalma révén, valamint a BioNTech alelnökeként komoly szerepe volt az új generációs vakcina megszületésében, a siker nem mindenhez elég.

Karikó Katalin egyik kommentjéből ugyanis kiderül, ahogy ő maga is kivárta a sorát a védőoltásnál, a férje, Francia Béla sem élvez protekciót.

Béla még nem kapott védőoltást és ezért rizikós lett volna a 6 órás repülőút Philadelphiából San Diegóba.”

– írja Karikó Katalin. Ezek után érthető, miért utazott egyedül a magyar kutató az unokájához. A vírus nem válogat, megoldást pedig csak a vakcina jelent ellene, oltás után pedig a férje elől is elgördül majd az akadály és végre ő is személyesen találkozhat a kisunokájával, Alexander Bear Amosszal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött