Létrehozva: 2020.08.05.

Kell? Nem kell? Svédországban ismét kitört a maszkvita

Svédország, sokak szerint öngyilkos politikát folytatott a koronavírus megfékezésével kapcsolatban. Most éppen a kötelező maszkviselést kérdőjelezik meg.

Annak ellenére, hogy nem vezetett be teljes lezárásokat, a koronavírussal szembeni immunitás messze nem éri el azt a szintet Svédországban, hogy a jövőben ne okozhatna a járvány komoly károkat – közölte a skandináv ország közegészségügyi hatósága.

Svédországban sokkal több teszt mutatott ki fertőzést eddig, mint bármely más skandináv országban, de messze vannak attól a svédek, hogy elérjék az úgynevezett nyájimmunitást. „Tudjuk, hogy a lakosság hatalmas részei védtelenek, hiszen meg sem fertőzödtek” – nyilatkozta a hatóság mikrobiológiai osztályának vezetője, Karin Tegmark Wisell. Ez azt jelenti, hogy hatalmas a népesség fogékonysága a vírusra – mondta a Bloomberg beszámolója szerint. Ennek ellenére Svédország járványszakértője továbbra sem javasolja a koronavírus-járvány ellen maszkok viseletét. A híres-hírhedt, a korlátozások nagy részét mindvégig ellenző Anders Tegnell a svéd közszolgálati rádióban úgy nyilatkozott, hogy az ajánláshoz további kutatási eredményeket vár hivatala a maszkviselet előnyeiről. Anders Tegnell egy nappal azután mondta ezt, hogy a svéd Karolinska Intézet jelentésben foglalt állást a maszkok mellett, mert arra jutott, hogy azok akadályozzák a kórokozó terjedését. Tegnell szerint viszont az intézet nem állt elő új ismeretekkel, csupán köztudott állításokat fogalmazott meg. A legfőbb svéd járványszakértő szerint ráadásul több lehet a maszk hátránya, mint előnye, mivel ha nem megfelelően használják, a fertőzés továbbadását segítheti. A kérdésre, miszerint ha így van, akkor miért javasolja, sőt teszi kötelezővé az országok többsége a maszkok viseletét, Tegnell azt felelte, hogy ezt tőlük kell megkérdezni, majd pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a „maszkpárti” országok közül néhányban sebesen terjed a járvány. A maszk soha nem lehet tökéletes megoldás a ragály ellen, csak annak része„ – mondta a svéd közegészségügyi hivatal járványügyi szakértője. A skandináv ország legfertőzöttebb régiójában, Stockholmban a népesség mintegy 10%-ának szervezete fejlesztett ki eddig antitestet a kórokozóval szemben. Az elmúlt négy hétben az antitest-vizsgálatra jelentkező több mint 140 ezer polgár 17,6%-ában hozott pozitív eredményt a teszt. Ugyanakkor erős kérdőjelek övezik még magának a nyájimmunitásnak a létezését is. Maria Van Kerkhove, a WHO egyik vezetője a héten azt nyilatkozta, hogy az adatok arra utalnak, a fertőzöttek szervezete kifejleszt valamiféle immunitást a vírussal szemben, de nem tudják, mennyire erős védelmet jelent ez. A King's College London tudósai is arra jutottak, hogy a fertőzés után mindössze három hónap alatt elveszítik a páciensek az immunitásukat:

A legutóbbi adatok szerint a 10 millió 200 ezres lakosú Svédországban a járvány kezdete óta 76 492 fertőzöttet regisztráltak,

ami a magyar számokhoz hasonlítva döbbenetesen magasnak tűnik. A svéd halálesetek száma ugyanezen a napon 5572 volt, ami durván tízszerese a hazai áldozatoknak. A svédeknél megfigyelték azt is, hogy

a fertőzés jelenleg a fiatalabb korosztály között terjed újra, ezért van kevesebb súlyos eset.

Ennek egyik oka, hogy a társadalom nagy része mára már megtanulta a közösségi távolságtartás szabályait. „Már többet tudunk arról is, hogyan védjük meg a veszélyeztetett korosztályt” – mondta Karin Tegmark Wisell, a svéd közegészségügyi hivatal mikrobiológusa. Ezért csökkent a halálozások száma is. Az elhunytak fele ugyanis Svédországban is az idősotthonokból került ki (áprilisban például heti 600 halottat regisztráltak bentlakásos intézményekben), júliusra viszont szigorú járványügyi szabályok bevezetésével sikerült visszaszorítani a vírus terjedését. Szakértők szerint amikor először lecsapott a vírus, az idősotthonokat teljesen felkészületlenül érte, mostanra viszont az ott szerzett tapasztalatokat az egészségügyi intézményekben is tudták hasznosítani.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút