POLITIK

Képlékeny a helyzet a déli határon

A biztonsági határzárnak köszönhetően a migrációs nyomás nem olyan erős a déli határainknál, mint évekkel ezelőtt, de sajnos a biztonsági helyzet hirtelen, akár egyik napról a másikra megváltozhat.
címkék:
  • Szerző:

Erről nyilatkozott a Magyar Nemzetnek a honvédelmi miniszter.

Kijelentette, hogy a közép-európai országok összefogásával megállítható az illegális migráció.

Ezért tizenhárom ország részvételével létrejött egy közép-európai védelmi kezdeményezés, és ennek részeként készülnek ezek a nemzetek a migrációs válság kezelésére. A tárcavezető erről egy háromnapos, nemzetközi bevándorlási válságkezelő gyakorlat zárórendezvénye után beszélt az újmajori gyakorlótéren, ahol egy kis ízelítőt kaphattunk abból, milyen kihívásokkal kell megküzdeni a határaink mentén, illetve a belső ellenőrzések során a rendőrség és a hadsereg erőinek, amikor fel kell lépniük az illegális migráció ellen.

A biztonsági határzárnak köszönhetően a migrációs nyomás nem olyan erős a déli határainknál, mint évekkel ezelőtt, de sajnos a biztonsági helyzet hirtelen, akár egyik napról a másikra megváltozhat.

A gyakorlaton négy ország, Magyarország, Ausztria, a Cseh Köztársaság, Szlovákia és Lengyelország katonái, illetve rendőrei vettek részt. Három lehetséges beavatkozási helyszín és esemény szimulációja folyt, vagyis azt mutatták be a rendvédelmi egységek, milyen helyzetekre kell felkészülniük a rendőröknek és a katonáknak a határkerítésnél, egy belső ellenőrzési pontnál és egy ideiglenes gyűjtőtáborban. Eközben felvonultatták, és bemutatták az ehhez szükséges haditechnikai eszközöket is.

A bemutató olyan alaphelyzetről szólt, amelyben számba vették az összes lehetséges veszélyforrást, ami az illegális bevándorlással járhat. A gyakorlat alaphelyzete szerint 2019 nyarától nagyszámú illegális bevándorló érkezett Magyarország déli határai­nak körzetébe.

A helyzet kezelésére a magyar hatóságok rendőri és katonai erőkkel erősítették meg az érintett határszakaszt, és válsághelyzetet hirdettek ki a térségben. A gyakorlat forgatókönyve szerint a helyzetet tovább súlyosbította, hogy a bevándorlók között kanyarójárvány tört ki. Az érintett ország kormánya a helyzet kezelésére rendőri és katonai logisztikai segítséget kért a közép-európai védelmi kezdeményezés országaitól.

A gyakorlótéren megépítették a határvédelmi kerítés és biztonsági zár egy darabját, a bemutató első része ilyen díszletekkel és bevándorlóknak öltözött katonákkal zajlott. Azt láthattuk, hogy az illegális migránsok megpróbálják a kerítésnél elterelni a határőrök figyelmét, miközben a biztonsági határzár egy másik szakszán a ­társaik megpróbálnak átmászni a magyar oldalra.

Mivel azonban a szigorúan ellenőrzött szakaszon a határvédelmet háromvonalas rendszerben látják el, ez nem sikerül. Ezenkívül minden szektort megerősítettek kutyás járőrcsoportokkal, valamint az éjszakai szolgálatellátáshoz szükséges egyéb technikai eszközökkel is, magasfigyelővel, hőkamerával, éjjellátó készülékkel. A rendőrök munkáját ugyanakkor a honvédség támogatta felderítőeszközökkel, földi mozgó célfelderítő radarállomással és drónnal is.

A gyakorlat második mozzanatában azt mutatták be, hogy a harmadik vonalban végrehajtott mélységi ellenőrzés mennyire hatékony, vagyis miként tudják megállítani az országon keresztülhaladó migrációt. A gyakorlótéren felépített ellenőrzőpont környékén a szimuláció szerint egy helikopter azt érzékelte, hogy egy gyanús külföldi rendszámú kisbusz nagy sebességgel halad az úton.

A szektorparancsnok gépkocsizó járőrt küldött a gyanús kisbusz után, hogy megfigyelje, az esetleg ­letér-e az útról, hogy ezzel elkerülje az ellenőrzést. A kisbuszt végül forgalomlassító és -terelő táblákkal, szöges útzárral és bójákkal állították meg. Kiderült viszont, hogy a raktérben 15 migráns rejtőzött el. A parancsnok a helyszínre kért egy nyomozócsoportot, amelynek tagjai ellenőrizték a menekült személyeket.

A gépjármű átvizsgálásakor a sofőr ülése alatt többzacskónyi fehér port találtak, amelynek egy részéből az anyag a padozatra szóródott. Ezért riasztották­ a Katasztrófavédelmi Igazgatóság beavatkozó állományát, a Katasztrófavédelmi Mobil Labort és a tűzoltóságot. Zárták a helyszínt, a porral esetlegesen szennyeződött személyeket pedig ebben a biztonsági zónában tartották.

A vizsgálat megállapította, hogy a fehér por nem veszélyes anyag, hanem kábítószer. A sofőrt a nyomozócsoport ember- és kábítószer-csempészet miatt elfogta és elszállította a rendőrkapitányságra.

A gyakorlat harmadik helyszínén, a gyűjtőponton azt mutatták be a rendőrök és a katonák, hogy milyen módon tudják megakadályozni, ha egy körözött személy elfogása miatt esetleg kisebb zendülés tör ki, hogyan emelnek ki egyes személyeket a tömegből. A bemutatón azt is közölték: az államhatáron, valamint az ország mélységé­ben feltartóztatott személyeket minden esetben a gyűjtőpontra kísérik.

Itt pedig egyes jogvédők állításával szemben nemcsak „táboroztatás” folyik, hanem az országos idegenrendészeti főigazgatóság ügyintézői végrehajtják az elsődleges regisztrációt, és megadják a szükséges tájékoztatást a menekültkérelmet benyújtóknak, miközben egészségügyi ellátásban is részesítik őket.

címkék: