Létrehozva: 2019.12.01.

Késes támadásokra készülnek Európa karácsonyi vásáraiban

Robbanóeszközt, gépfegyvert nem, vagy sokkal nehezebben tudnak szerezni és használni azok a fanatikusok, akik merényletre készülnének, ezért vannak késes támadások az utóbbi időkben.

Fokozottan figyelnek a karácsonyi rendezvények, vásárok biztonságára az európai nagyvárosokban – mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A szakértő szerint az elmúlt évek merényleteiből sokat tanultak az európai hatóságok. Mint mondta, a karácsonyi vásárok helyszínét több városban is megváltoztatták, jobban védhető helyeken rendezik meg az eseményeket. Fizikai akadályokat építettek ki, amelyek megakadályozzák, hogy a helyszínt gépkocsival meg lehessen közelíteni, kapukat állítottak fel, és a fokozott rendőri jelenlét is megnehezíti merényletek elkövetését – mutatott rá. Hozzátette, hogy robbanóeszközt, gépfegyvert nem, vagy sokkal nehezebben tudnak szerezni és használni azok a fanatikusok, akik merényletre készülnének, ezért vannak késes támadások az utóbbi időkben. A szakértő szerint bár a fokozott biztonsági intézkedések, a rendőrök jelenléte nyomasztó is lehet, de a karácsonyi vásárokra látogató embereket mégis inkább megnyugtatják. Budapest: láthatóan és „láthatatlanul” is jelen vannak a rendőrök A rendőrök a karácsonyi vásárokban láthatóan és láthatatlanul is jelen vannak – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának megbízott vezetője vasárnap a fővárosi Vörösmarty téri vásárban. Hegyesi Melinda kiemelte: Budapest Európa egyik legbiztonságosabb fővárosa, a rendőrök a karácsonyi vásárok idején is mindent megtesznek azért, hogy a budapestiek, a fővárosba látogatók és a külföldi turisták is a lehető legnagyobb biztonságban érezzék magukat. Hozzátette: a BRFK idén is fizikai akadályokat és beton terelőelemeket helyezett ki a vásárok környékén. Bűnügyi és közlekedésrendészeti kollégáik folyamatosan jelen vannak a vásárokban, hogy biztosítsák a zökkenőmentes közlekedést és minél kevesebben váljanak bűncselekmények áldozatává. A karácsonyi vásárban a BRFK nyomozó főosztály zseblopási alosztályának munkatársai három tipikus bűnelkövetői módszerre hívták fel a figyelmet. Bemutatójukban előbb egy szék hátára helyezett táskából, majd a metróból felvezető lépcsőn egy hátizsákból, végül pedig a vásári forgatagban nézelődő ember táskájából történő lopásokat modelleztek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül