Létrehozva: 2020.02.07.

Két év börtönt kapott a rasszista jobbikos önkormányzati képviselő

Rasszista bűncselekmény miatt két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Szabó Balázs jobbikos, ám összellenzéki színekben induló újpesti önkormányzati képviselőt és két társát elsőfokon a II. és III. Kerületi Bíróság – írja a PestiSrácok.hu.

A hírportál értesülése szerint a bíróság azért döntött így, mert az ismert radikális politikus és két társa Budapestre látogató tunéziai turistákat vert össze. Szabónak nem ez az első ügye, hiszen csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak miatt egyszer már pénzbüntetéssel sújtották.

A jobbikos politikus és bűntársai a vád szerint sörösüveggel és kavicsokkal dobálták meg, majd megverték a szabadságukat Magyarországon töltő tunéziai fiatalokat, akiket először – több társukkal együtt – körbeálltak és rugdostak, majd szidalmazni kezdték a külföldieket azzal a felszólítással, hogy „takarodjanak az országból”.

Szabóék ellen eredetileg garázdaság miatt indult eljárás, ám az ügyész gyűlölet-bűncselekményre módosította a vádat, majd a II. és III. Kerületi Bíróság február 5-én két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönre ítélte három rendbeli közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt az ellenzéki képviselőt és vádlott-társait. – derült ki a Fővárosi Főügyészség a portálnak küldött válaszából, amiben nem nevezték meg a vádlottakat. Hozzátették: a kerületi ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás miatt fellebbezést jelentett be, így az ügy másodfokon folytatódik.

Az ügyészség lépése azért sem meglepő, mert Szabó Balázst 2008-ban egyszer már pénzbüntetésre ítélték, miután egy tüntetésen csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében bűnösnek találták. Szabó már mentesült a büntetés hatálya alól, ám a tunéziaiak megverése miatti eljárás 2018. év végi kezdetén ez még nem szerepelhetett az erkölcsi bizonyítványában, miután az eljáró bírónő ki is mondta, hogy büntetett előéletűnek minősült. Szabó és több társa ellen emellett még a Fidelitas aktivistáinak 2018. áprilisi megverése miatt is eljárás folyik, mivel az alapos gyanú szerint az országgyűlési választások előtti időben a XI. kerületben támadták meg és bántalmazták a fiatal aktivistákat.

Szabó Balázs Újpest 10. számú egyéni választókörzetének volt a jelöltje, egyben települési kompenzációs listás jelöltje volt a Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP, Jobbik, UPK Újpestiek Közössége szervezetek alkotta ellenzéki összefogásnak, majd az őszi önkormányzati választáson képviselővé is választották. Az ellenzék politikus jelenleg alelnöke a Közművelődési és Oktatási Bizottságnak, illetve tagként ül a Pénzügyi és Költségvetési, a Népjóléti és Lakásügyi, a Gazdasági és Tulajdonosi, valamint a Közbiztonsági (!!) Bizottságban is. Szabó zűrös ügyei, ahogy korábban, várhatóan az elsőfokú ítélet kimondása után sem fogja zavarni az ellenzéki összefogást és a momentumos polgármestert – írja a PestiSrácok.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük