Létrehozva: 2020.01.06.

Két ügyben is gyanúsítottként hallgatták ki a DK képviselőjét

Választás rendje elleni bűntett, valamint garázdaság vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt folytat nyomozást Varju László, a Gyurcsány-párt képviselője ellen a Központi Nyomozó Főügyészség – ez derül ki egy friss közleményből.

A választás rendje elleni bűntett miatt folyamatban lévő eljárásban a gyanú szerint Varju László 2018 februárjában, az országgyűlési választás előtt az egyik budapesti egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeként egy függetlenként induló jelöltnek – nyerési esélyeinek növelése érdekében – anyagi juttatást ígért azért, hogy lépjen vissza a javára. Az ajánlatot a megkeresett férfi visszautasította.

Egy másik ügyben is érintett Varju. Még 2018 decemberében több országgyűlési képviselő bement az MTVA székházába, ahol öt pontból álló követelést akartak a köztelevízió adásában beolvastatni. A biztonsági osztályvezető közölte, hogy a zárt, védett területekre nem lehet belépni, azonban a képviselők továbbra is az élő műsor helyszínére való beengedésüket követelték.

A köznyugalom elleni bűncselekmény miatt azért folyik eljárás, mert Varju László a stúdióba történő bejutás érdekében nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának és dulakodás közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját.

Varju László a gyanú szerint később a székház első emeletén be akart menni arra a folyosóra, ahonnan a vezérlő helyiségek és a hírszerkesztőség ajtajai nyílnak, és többszöri felszólításra sem távozott. Erőszakos ellenállása miatt végül megpróbálták lefogni, amelynek továbbra is ellenszegült. A földre feküdt, elkapta egy biztonsági őr lábát, majd azt kihúzta, melynek következtében a férfi a földre esett. Az őr az esés következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Az országgyűlési képviselő mentelmi jogát – Dr. Polt Péter legfőbb ügyész indítványára – az Országgyűlés mindkét ügyben felfüggesztette.

Varju László a hétfői gyanúsítotti kihallgatása során vallomást tett, védekezést terjesztett elő és védőjével együtt panasszal élt a gyanúsítás ellen.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból