KI jöhet Angela Merkel után? Zűrzavar Németországban

Az elmúlt hónapokban a változékonyság volt a jellemző a német politikára, egyfajta hullámvasútként lehet értékelni, ahogyan a politikai erőviszonyok változtak. Ez részben érthető, hiszen a Németországot immáron 16 éve vezető Angela Merkel 2018-ban bejelentette, hogy nem indul újra a kancellári székért. És mint minden váltás a politikában, ez is bizonytalanságot eredményezett.

Őrült hullámvasúton

Tavaly áprilist követően a Merkel-féle CDU/CSU népszerűsége látványos emelkedésnek indult, ami egészen az idei év elejéig kitartott.

A jobboldali pártszövetség május környékén megközelítette a negyven százalékot, és látványosan megelőzte politikai szövetségeseit. Ekkor nagyon úgy nézett ki, hogy a választás eldőlt, a jobboldal tarolni fog.

Csakhogy az uniópártok (CDU/CSU), valamint a Szociáldemokrata Párt (SPD) alkotta német kormány nem kezelte jól a koronavírus harmadik hullámát, mondhatni, hibát hibára halmozott. Mostanra kiderült, hogy az elhibázott válságkezelést a kereszténydemokratákkal azonosították az emberek, legalábbis a közvélemény-kutatásokból ez tűnik ki.

Február volt a fordulópont, a CDU/CSU mutatói látványosan romlásnak indultak, ezzel párhuzamosan nem kis meglepetésre a Zöldek szárnyalni kezdtek, jól érzékelhetően zárulni kezdett az olló. Az SPD ekkor még sehol nem volt, és nagyon úgy nézett ki, hogy a jobboldal és a zöldek között dől el, ki nyeri a választást. Sőt, májusban érkezett a soron következő pofon a német jobboldalnak: a zöldek váratlanul átvették a vezetést a népszerűségi versenyben.

Csakhogy ez az állapot nem bizonyult tartósnak, júniusban ismét fordult a kocka: a konzervatívok visszavették a vezető helyüket, majd elhúztak riválisuktól. Megint úgy nézett ki, hogy ők nyernek, de ekkor következett a teljes összeomlás: augusztusban megérkezett balról az SPD, és nagy léptekkel haladt előre a népszerűségi versenyben. Olyannyira, hogy a legfrissebb kutatások szerint ők számítanak a választás esélyeseinek. Pedig a nyár elején a CDU/CSU még 30 százalék körül állt, eddigi koalíciós partnere és mostani ellenfele, az SPD 15 százalék körül.

A legfrissebb felmérések egyértelműen az ő előnyüket mutatják, a különbség nem is kevés a két politikai erő között. Az INSA szeptember 10. és 13. között végzett felmérése alapján az SPD 26 százalékon, a CDU/CSU 20,5 százalékon áll. Harmadik helyen vannak a Zöldek a maguk 15 százalékával. Utánuk következik a liberális FDP (12,5 százalék), a radikális jobboldali AfD (11,5 százalék) és a radikális baloldali, a kommunistákhoz meglehetősen közel álló Linke (8 százalék).

Van tehát miért aggódniuk Merkeléknek, mivel minden friss felmérés húsz százalék köré méri a támogatottságukat, míg a szocdemek utoljára augusztusban voltak a 25 százalék alatti tartományban. A német jobboldal számára tehát baljósak az előjelek, azonban a verseny még közel sem ért véget. Igaz ugyanakkor az is, hogy az újabb fordulat egyelőre nehezen elképzelhető, hiszen a CDU-CSU kancellárjelöltje sem vált be annyira, mint amennyire azt sokan szerették volna.

Elpárolgott bizalom

Áprilisban derült ki, hogy a CDU januárban megválasztott elnöke, Armin Laschet lesz az uniópártok kancellárjelöltje a mostani szövetségi parlamenti választáson. A pártelitek annak ellenére támogatták a CDU baloldalán álló katolikus politikust, hogy népszerűségi mutatói közel sem voltak meggyőzőek.

Amikor az ARD – a kancellárjelöltségének hivatalossá válása előtt – arról készített felmérést, hogy a németek őt vagy a bajor Markus Södert látnák szívesen a konzervatívok indulójaként, elég rossz számok jöttek ki Laschet számára (Laschetet 15 százalék, Södert 44 százalék támogatta).

A CDU vezérkara minden bizonnyal úgy taktikázott, hogy sok idő van a választásig, és addig Laschetnek bőven van ideje javítani népszerűségén. Ahogy fentebb szóba került, a stratégia rövid távon bejött, azonban július után Laschet inkább vitt, mint hozott, így a jobboldali szövetség folyamatosan elvesztette a nehezen feltornázott társadalmi támogatottságát. Egyik legnagyobb hibájának azt tartják, hogy a nyári áradások idején a tv-kamerák előtt idétlenül nevetgélt. Nem tűnt sem szolidárisnak, sem államférfinak. Bizonyos jelekből arra lehet következtetni, hogy

Angela Merkel sem támogatja teljes szívvel Laschetet, miután irányítása alatt a CDU elvesztette vezető pozícióját az SPD-vel szemben.

Laschettel ellentétben az SPD már tavaly augusztusban megnevezett jelöltje, Olaf Scholz nem taszítja a választókat, annak ellenére, hogy kifejezetten jellegtelen, karizma nélküli politikus.

Az is tény, hogy egyre több a botrány Scholz körül.

Paul Ziemiak, CDU-főtitkár szerint az Európai Unió szétszakadását idézné elő, ha a szociáldemokrata politikus lenne Németország új kancellárja. Véleménye szerint pártja első számú ellenfele egy szociális uniót szeretne létrehozni az európai közösségen belül. Ez azt jelentené, hogy német adófizetői pénzből finanszíroznák más államok szükségleteit, ami a legkevésbé sem Németoszág érdeke.

Előkerült a korrupció is: Laschet a vasárnapi kancellárjelölti vitán azzal vádolta meg Scholzot, hogy nem látta el kellően körültekintően feladatait pénzügyminiszterként a pénzügyi visszaélések megakadályozása érdekében. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy ezek a támadások hatással lesznek-e a baloldali kancellárjelölt megítélésére.Scholz összevissza kezdett beszélni, még arról is, hogy volt-e az általa felügyelt intézményben házkutatás vagy sem. Természetesen volt, de szégyellte, megpróbált másról beszélni.

Hullócsillagnak bizonyult Annalena Baerbock, a Zöldek jelöltje, aki a villámrajt után zuhanórepülésbe kezdett.Miután pártja áprilisban megtette kancellárjelöltnek, a média elkezdte feltárni pályafutásának korábbi botrányos ügyeit.

Kiderült, 2018 óta rendre elfelejtette bejelenteni a Bundestag igazgatóságánál a képviselői fizetése mellett szerzett jövedelmét, amelyre a társelnöki tisztséghez kapcsolódó pótlékok révén tett szert. Később a hivatalos életrajzában talált valótlanságok miatt bírálták. Nyilvánosságra került, hogy nem az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságában (UNHCR) visel tagságot, hanem az UNO-Flüchtlingshilfe nevű egyesületben, ami csupán az előbbinek szervez pénzgyűjtő akciókat Németországban.

Ezzel Baerbock kiesett a versenyből, és tekintélyének gyengülésével együtt pártjának a támogatottsága is visszaesett. Így Laschet-Scholz párharcra szűkült a küzdelem. Igaz, a választásokat követően a legsajátosabb forgatókönyvek is életbe léphetnek.

Furcsa kombinációk

Fontos leszögezni, hogy Németországban nem volt még példa arra, hogy az egyébként hagyományosnak számító nagykoalíciót baloldali kancellár vezesse, azaz a nagykoalíciós kabinet baloldali vezetésű legyen. Pedig most nagyon így fest a helyzet, hiszen a legújabb kutatások szerint az SPD lesz a legnagyobb erő a választás után. Sőt, az is könnyen előfordulhat, hogy a CDU/CSU kikerül a kormányból. Scholz ugyanis az utóbbi napokban világossá tette, hogy leginkább a Zöldekkel alakítana kormányt, megismételve az 1998-2005 közötti együttműködést. Csakhogy ketten együtt aligha tudnak többséget szerezni az arányos választási rendszerben (sőt, jelen állás szerint a „nagykoalíciónak” is szüksége lenne egy harmadik pártra)

A jelek szerint Scholz győzelme esetén egy „össz” baloldali koalíciótól sem zárkózik el. Egyelőre ugyanis kategorikusan nem zárta ki a NATO-t elutasító, demagóg módon unióellenes szélsőbaloldali Linkével való együttműködés lehetőségét egy jövőbeni baloldali kormányban.

A harmadik lehetőség a liberális, szabadpiaci retorikát követő FDP beemelése a koalícióba – akár a két nagy párt, akár a szocdem-zöld kettős mellé. Utóbbit nehezítené, hogy az FDP és a zöldek gazdaságpolitikája élesen szemben áll egymással, az előző választás után ezen bukott el a CDU/CSU-Zöldek-FDP koalíció.

Nem meglepő, hogy az uniópártok ezt emelték kampányuk középpontjába. Kérdés, hogy ez mire lesz elég kevesebb mint két héttel a választás előtt. Az mindenestre biztos, hogy a voksolás tétje hatalmas, és a végeredmény komoly befolyással lesz az Európai Unió jövőjének alakulására.