Létrehozva: 2021.02.24.

Kínai vakcina: nagyon magas hatékonyságot mutat az oltóanyag

Egyre nagyobb a bizalom a keleti koronavírus elleni vakcinával szemben, hiszen sorra érkeznek a biztatóbbnál biztatóbb eredmények. A kínai Sinopharm oltóanyag a hivatalos statisztikai adatok alapján igen biztonságos, ráadásul a vártnál is hatékonyabbnak bizonyult.

A Sinopharm nevű kínai vakcina ügyében szinte minden egyes nap lehet újat olvasni, ám Dr. Rusvai Miklós víruskutató szerint a legtöbb információ fejtegetéseken alapul.

Dr. Rusvai Miklós virológus jó szívvel ajánlja a kínai Sinopharm vakcina felvételét (Fotó: TV2)

„Ami biztos az idehaza is használt kínai vakcinával kapcsolatban az az, hogy az eredetileg ígért 79 százalékos védettségnél eddig minden olyan országban magasabb hatékonyságot produkált, ahol alkalmazták a lakosság immunizálására. Ahol hiteles statisztikai adatok születtek, a vakcina hatékonysága minden esetben 80 százalék fölötti. Azt is tudjuk, hogy Kínában időseken is tesztelték az oltóanyagot, ami ebben a korcsoportban is hatékonynak bizonyult„ – fogalmazott Dr. Rusvai Miklós a BorsOnline-nak a Sinopharm-vakcináról elérhető hivatalos információkat.

”Valóban több fejtegetés is nyilvánosságra került a vakcinával kapcsolatban, de ezek bizonyítására még nincs elegendő hivatalos adat. Az immunológusok egy része szerint az autoimmun betegeknek nem adható be az oltóanyag, míg egy másik részük szerint a vakcina a mutációk ellen is jobban véd, de néhányan úgy tartják, hogy mivel a hatására több fehérje ellen is termel ellenanyagot a szervezet, az immunválasz nem lesz elég specifikus. Ezek mind elméleti fejtegetések, melyeket leginkább az idő válaszol majd meg„ – mutatott rá a szakember, aki a kínai, hagyományos elv alapján készült vakcina felvételét továbbra is bátran ajánlja mindenkinek.

”Fontosnak tartom azonban az orvosok figyelmét felhívni arra, hogy ha már van választási lehetőség, az autoimmun betegeknek valóban ne a kínai vakcinát ajánlják fel. Szintén lényeges, hogy az inaktivált vírust tartalmazó vakcinákban a vírust formaldehiddel inaktiválják, így az erre érzékenyeknek is egy másik típusú vakcina felvételét javaslom. A kínai Sinopharm vakcina valóban drága, de nem azért, mert a kínaiak drágán adják el nekünk, hanem azért, mert költséges az előállítása. Ugyan drága, de ez a régi technológia megbízható, nem véletlenül alkalmazzuk idehaza jó ideje. Ezzel a technológiával készül többek között a kötelező gyermekbénulás elleni oltás, vagy épp az influenza és a veszettség elleni oltás” – fogalmazott a szakember.

Hétfőn újabb Szputnyik-vakcina szállítmány, ma pedig újabb Pfizer-vakcina szállítmány érkezett Magyarországra. A mai napig összesen 889 ezer ember oltására elég oltóanyag érkezett az országba: a Pfizertől 387 ezer fő, a Sinopharmtól 275 ezer fő, az AstraZenecától 84 ezer fő, a Szputnyiktól 123 ezer fő, a Modernától 20 ezer fő oltására elég vakcina. Magyarország immár 5 oltóanyaggal rendelkezik, a kínai vakcinával ezen a héten kezdődik meg az oltás a háziorvosoknál, akik a regisztrált idősek oltását kezdik meg vele.

Magyarország 9,8 millió ember oltásához elég oltóanyagot vár az uniós beszerzésből, ebből eddig 491 ezer ember oltására elég vakcina érkezett meg (4,9%) három gyártótól: Pfizer, Moderna, AstraZeneca. A Janssen és CureVac még nem rendelkezik uniós engedéllyel, így még nem is szállított oltóanyagot hazánkba.

Miután az uniós beszerzésből lassan és kevés vakcina érkezik, az oltások felgyorsítása érdekében Magyarország orosz és a kínai vakcinák beszerzésére is szerződött, ezekből összesen további 3,5 millió ember oltására elég vakcina érkezik majd a következő hónapokban. A mai napig 398 ezer ember oltására elég kínai és orosz oltóanyag érkezett ennek köszönhetően. A Szputnyik-vakcinával az elmúlt időszakban a regisztrált idősek oltását végezték a kórházi oltópontokon, a hétfőn este érkezett 100 ezer ember első oltásához elég vakcinát pedig még az NNK vizsgálja. Az eddig hazánkba érkezett 275 ezer ember oltásához elég kínai vakcinával szerdán kezdi meg az oltást a háziorvosok. Praxisonként átlagosan 50-55 fő regisztrált idős oltására van most ezzel lehetőséggel.

A hazánkba érkező vakcinákból mindig képeznek megfelelő biztonsági tartalékot a második körös oltások elvégzéséhez. A ma reggeli adatok szerint már 457 096 fő kapott oltást, közülük 205 720 fő már a második oltását is megkapta.

Lekötött mennyiség

Ebből megérkezett

Adag

Adag

%

1

Pfizer-BioNtech

6 593 710

3 296 855

773 745

386 782

11,73%

2

Moderna

1 744 000

872 000

39 600

19 800

2,27%

3

AstraZeneca

6 540 000

3 270 000

169 900

84 950

2,60%

Janssen

4 360 000

2 180 000

0

0

0,00%

CureVac

500 000

250000

0

0

0,00%

EU beszerzésből

19 737 710

9 868 855

983 245

491 532

4,98%

4

Szputynik

2 000 000

1 000 000

145 600

122 800

7,28%

5

Sinopharm

5 000 000

2 500 000

550 000

275 000

11,00%

„keleti vakcina”

7 000 000

3 500 000

695 600

397 800

9,94%

Összesen

26 737 710

13 368 855

1 678 845

889 332

6,28%

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút