Létrehozva: 2019.10.21.

Kinek a bábja lesz majd Karácsony?

Karácsony Gergellyel visszatértek a főváros vezetésébe a Gyurcsány–Demszky-korszak letűnt alakjai – jelentette ki a Magyar Hírlapnak Deák Dániel politológus.

Az önkormányzati választáson a Fidesz–KDNP több szavazatot kapott, mint a májusi EP-választáson. Ez jól jelzi, hogy a kormánypártok a ciklus közepe felé közeledve is magas társadalmi támogatottsággal rendelkeznek, miközben általában ekkor már jelentősen csökkenni szokott a mindenkori kormányzó erő népszerűsége – mondta el a lapnak Deák Dániel politológus. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint az önkormányzati választás ugyanakkor több kellemetlen meglepetést is okozott a Fidesz–KDNP-nek, különösen Budapesten. Az ellenzéki győzelmek főként annak köszönhetők, hogy a mozgósító kampány utolsó napjaiban robbant ki a Borkai-botrány, aktivizálódtak az ellenzéki szavazók, illetve a bizonytalanok is elzárkóztak a kormánypárti jelöltektől. Szintén az ellenzéknek kedvezett, hogy az összefogás hatására a centrális erőtér logikája ezúttal nem működött, ám nem lehet kizárni, hogy a következő években ismét szétesik az ellenzék. Mint utalt rá, ez történt Lengyelországban is, ahol a helyhatósági választáson együttműködött, majd a parlamentire ismét külön indult az ellenzék. Ebbe az irányba mutat, hogy a választást követő napokban mindegyik párt magának tulajdonította a sikert. Gyurcsány Ferenc egy félmondatban el is szólta magát, amikor úgy fogalmazott, „kezdődik majd a vita, hogy ki az ellenzék vezető ereje… Hát lenne rá javaslatom”. Deák rámutatott, ez is jelzi, Gyurcsány megkezdte a helyezkedést, célja az, hogy a 2022-es választásra már egyértelműen a DK legyen az ellenzék vezére. Ugyanakkor nehezíti a bukott miniszterelnök tervét, hogy Karácsony Gergely győzelmének köszönhetően az MSZP a víz felett maradt, s így továbbra is számolnia kell a szocialistákkal. A DK viszont Deák szerint több karakteres politikussal rendelkezik, mint a többi ellenzéki párt, így előbb-utóbb végleg bedarálhatja az MSZP-t. Mivel az LMP és a Jobbik gyakorlatilag tetszhalott állapotban van, már csak a Momentum maradt az egyetlen életképes formáció a DK mellett. Mindez szinte automatikusan újjáéleszti a 2010 előtti MSZP–SZDSZ-koalíciót, amelynek Gyurcsány lenne a vezetője. Miközben visszahoznák az országba a 2010 előtti időket, úgy tűnik, Budapesten mindez már megvalósult, hiszen Karácsony Gergellyel visszatértek a főváros vezetésébe a Gyurcsány–Demszky-korszak letűnt alakjai – emelte ki Deák Dániel. Mint mondta, várhatón kihasználják majd, hogy Karácsony Gergely nem egy keménykezű vezető, így a háttérből könnyen tudják bábként irányítani az új főpolgármestert. A kampányban titkolták, kik állnak Karácsony mögött, így a választók csak most szerezhetnek tudomást arról, hogy Karácsony győzelmével változás helyett csupán visszarendeződés történik a 2010 előtti világba. Az elemző rámutatott, erős legitimitásával a következő három évben az eddigi erővel tud majd működni a kormány. Szükség is van a stabilitásra, hiszen a balkáni útvonalon ismét fokozódik a migránshullám, ráadásul a következő uniós költségvetés kapcsán is kemény tárgyalásokra kell készülni. Hozzáfűzte, komoly segítség, hogy a V4-országok továbbra is egységesek, ráadásul a hét végi római tiltakozás megmutatta, rövid időn belül Olaszországban is jobboldali fordulat következhet be Matteo Salvini vezetésével, ami jelentősen növelné hazánk erejét az uniós színtéren. Silvio Berlusconi támogatásának köszönhetően már nem az a kérdés, hogy Salvini lesz-e az új olasz miniszterelnök, csupán az, mikor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt