Létrehozva: 2019.09.12.

Nevetséges magyarázkodás az erzsébetvárosi adatmásolás miatt

Tegnap közölte az Origo, hogy olyan dokumentumok kerültek a birtokukba, amelyek alapján valószínűsíthető, hogy újabb budapesti kerületben csalt az ellenzék az ajánlásgyűjtés során.

A portál egyik olvasója egy olyan képet küldött a szerkesztőségnek, amelyen az látható, amint Szücs Balázs párbeszédes képviselőjelölt két aktivistája az egyik ajánlóívről a másikra másolja az adatokat.

Mint ismert, a politikus Niedermüller Péter, DK-s polgármesterjelölt jelölti csapatának a tagja, és a kerület 7-es körzetében fog elindulni októberben.

Miután a fotó terjedni kezdett a különböző erzsébetvárosi csoportokban, több civil is nemtetszését fejezte ki. Szücs erről úgy nyilatkozott a baráti balliberális propagandamédiának, mintha teljesen rendben lenne, hogy egyik lapról a másikra másolgatják a választók adatait.

„Az íveket ellenőriztük, azt vizsgálva, hogy a gyűjtést végző személy neve, adatai rajta legyenek az íven, ahogyan azt az előírások megkövetelik” - ezzel indokolta Karácsony párttársa, aktivistája miért tett „félreérthető” mozdulatokat. Csakhogy az érvényben lévő jogszabályok szerint az ajánlószelvényeken lévő adatok ellenőrzése a választási iroda, és nem a Párbeszéd Magyarországért hatáskörébe tartozik. Emellett az Origo több kérdésre is választ keres:

Miért kell az aláírást gyűjtő adatainak ellenőrzéshez két listát összevetni?

Miért kell mindehhez toll?

Miért éppen afölött a rubrika fölött van mindkét aktivista tolla, ahova az ajánló személy lakcíme kerül? (az ajánlás gyűjtők neve a lap legalján szerepel)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút