Létrehozva: 2020.02.14.

Kocsis Máté: A bűnözőknek nem jutalom, hanem büntetés jár

A Fidesz-KDNP támogatni fogja a feltételes szabadlábra bocsátás szigorítására és a „börtönbiznisz” felszámolására vonatkozó igazságügyi minisztériumi előterjesztéseket – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Balatonfüreden, a kormánypártok kihelyezett frakcióülését követően.

A politikus azt a célt fogalmazta meg, hogy aki más életére tör, azt még jó magaviselet esetén se lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani. Hozzátartozók sérelmére elkövetett bűncselekmények esetében pedig a feltételes szabadlábra bocsátás feltétele lesz a pártfogó felügyelet intézménye. Kezdeményezik továbbá a bírói joggyakorlat felülvizsgálatát a gyermekelhelyezésre, a szülői felügyeletre és kapcsolattartásra vonatkozóan – tájékoztatott, hozzátéve: abban is egyetértés volt, hogy meg kell erősíteni a gyermekvédelmi jelzőrendszer működését.

„A cél az tehát, hogy a bűnelkövetők szigorú büntetést kapjanak, ez alól ne tudjanak kibújni”, a bajba jutottak, különösen a gyermekek, pedig minél szélesebb körű védelemben részesüljenek„ – mondta Kocsis Máté.

A közelmúltbeli győri gyermekgyilkosság ügyében megjegyezte: ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki a korábban elkövetett bűncselekmény miatt, akkor az elkövető még ma is börtönben lenne, a gyermekek pedig életben lennének.

A frakcióvezető úgy folytatta: az emberek igazságérzetét szintén sértő ”börtönbiznisz„ is téma volt a frakcióülésen. Szavai szerint egy milliárdos üzletágról van szó, a fogvatartottak, köztük gyilkosok, rablók, csalók ügyvédek segítségével sok százmillió forintot perelnek ki az államból rossz börtönkörülményekre hivatkozva.

Példaként említette, hogy az olaszliszkai lincselőknek 5, illetve 6 millió forintot ítéltek meg, a battonyai rém 2 millió forintot, a Burka család pedig 45 milliót kapott, de Magda Marinko is több millió forintra számít – sorolta.

A ”bizniszre ráépültek a dörzsölt ügyvédek és a Soros-hálózat tagjai„, például a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Helsinki Bizottság – mondta, megemlítve, hogy 2017-2019 között 8,6 milliárd forintot fizetett ki az állam ilyen címen.

A kifizetések 61 százaléka ügyvédi számlákra érkezett, az ügyvédek pedig 15-40 százalékos sikerdíjjal dolgoznak – tette hozzá Kocsis Máté, aki az ügyvédek közül megnevezte Magyar Györgyöt, ”aki a balliberális ellenzék egyik ikonikus alakja„ és Karsai Dánielt, a Helsinki bizottság és a TASZ ügyvédjét.

Kijelentette: a bűnözőknek nem jutalomra, hanem büntetésre van szükségük a börtönben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat