Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.27.

Kocsis Máté: A magyarok a baloldalra nem számíthatnak

A magyarok a baloldalra nem számíthatnak a járvány elleni védekezésben – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában nyilatkozva.

Kocsis Máté kifejtette, egyelőre nincs szükség rendkívüli jogrend bevezetésére, az egészségügy az eszközök és a jogszabályok szempontjából is felkészült a járvány második hullámára, a nemzeti konzultáción pedig csaknem 2 millió ember fejezte ki világosan: Magyarországnak működnie kell, vagyis úgy kell megszervezni a védekezést, hogy közben megmaradjon az ország működőképessége és a gazdaság teljesítőképessége.

Ha mindenki betart minden szabályt, akkor a védekezés – ahogy egyszer már sikerült, úgy – újra sikerülni fog –mondta.

Kiemelte, most nincs olyan jogszabály, amelyet az egészségügyi védekezés miatt kellene módosítani, a szokásos rendben ülésező Országgyűlés így a gazdaságvédelemre, a munkahelyek megőrzésére koncentrálhat.

A kormánypárti politikus megjegyezte, a járvány előtti időszakban „jól ment az ország szekere”, azonban a koronavírust kísérő gazdasági válság hatására ez „mind a porba hullhat”, ezért óriási felelősség terheli a törvényhozást.

Kocsis Máté szerint a járvány elleni védekezésben a magyarok a baloldalra nem számíthatnak. Őket egyáltalán nem érdekli, hogy a járványügyi védekezés milyen állapotban van, mit kell még tenni és abban lehet-e konszenzusra jutni, ezzel szemben elhangzanak tőlük vádak, alaptalan hazugságok és olyan veszélyes rémhírek, amelyek kifejezetten ártanak a védekezésnek –mondta.

Hangsúlyozta, a baloldal még mindig nem fogta fel, emberéletek múlhatnak azon, ha dezinformálja az embereket a járványhelyzetben. Tavasszal már bebizonyították, hogy képtelenek az összefogásra, mert nem támogatták a veszélyhelyzet meghosszabbítását, a koronavírus elleni törvényt, kamuvideókkal próbálták lejáratni az egészségügyi dolgozókat és külföldön rágalmazták Magyarországot – sorolta a politikus.

A Fidesz frakcióvezetője kitért arra is, hogy politikai blöffnek, egy álhír felépítése eszközének tartja a Demokratikus Koalíció (DK) ingyenes tesztelésre vonatkozó javaslatát. A magyar tesztelési rend az Egészségügyi Világszervezet (WHO) protokollját követi és teljesen világos: a tesztek orvosi előírásra ingyenesek, míg aki ezen felül szeretné ellenőriztetni magát, hatósági áron teheti ezt meg, azért, hogy senki ne nyerészkedhessen a teszteken – emelte ki.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra