Koronavírus: Eltűnik az üdvözlési formák közül a kézfogás, a csók és az ölelés?

Eltűnik az üdvözlési formák közül a kézfogás, a csók és az ölelés? Mennyi időnek kell majd eltelnie a járvány után, míg az emberek újra kezet mernek fogni egymással vagy bátran megölelik egymást?

Vagy a koronavírus járvány azt is jelenti, hogy teljesen átalakulnak ezek az évezredes szokások? Ezután már a barátok, rokonok, sőt a szerelmesek sem merik majd megölelni, hát még megcsókolni egymást? Valamiféle állandó óvatoskodás, félelem költözik a régi üdvözlési formák helyére?

Az emberek a hosszabb távú jövőben is betartják majd az 1-2 méter távolságot egymástól? Sokak szerint már a zaklatások elleni MeToo mozgalomból is következhet ez a fajta távolságtartás, amire csak durván ráerősített a koronavírus járvány.

Lehet, hogy járvány utáni új nemzedékek már teljesen természetesnek veszik, hogy az emberek a könyökük összeütésével köszönnek egymásnak? Számukra már valamiféle ősi barbár szokás lesz a kézfogás, hát még az ölelés és a csók?

Lehet, hogy már a szerelmesek sem merik majd bátran megcsókolni egymást? Átalakulhat a szexualitás egésze valamiféle egészségügyi kockázatokat kizáró félelmekkel teli műveletté?

Ma még nem tudni, hogy pontosan milyen társadalmi változásokat hoz majd ez a járvány, beleértve kisebb és nagyobb dolgokat egyaránt.

Nyugat-Európa több országában például háromszor is megpuszilják egymást a régen látott ismerősök. Ennek most már mindörökre vége? Egy járvány örökre elfúj, tönkretesz hagyományos üdvözlési formákat?

Mostantól sokkal alaposabban és sokkal gyakrabban fogunk már kezet mosni? Sokkal kínosabban ügyelünk majd a higiéniára és halálos bűn lesz zsebkendő nélkül köhögni és tüsszenteni?

Lehet, hogy a saját gyermekeiket is ritkábban fogják megsimogatni a szülők attól tartva, hogy továbbadnak bármiféle vírust, baktériumot, fertőzést? Örökre bennünk marad ez a félsz?

Lehet, hogy egy egészségesebb, de sokkal ridegebb világ köszönt ránk? Úgy nőnek majd fel nemzedékek, hogy soha nem ölelik meg őket a szüleik? Milyen lesz az a világ ahol az ember soha nem kap majd egy puszit a nagymamájától?

Csakhogy az ember társas lény, akinek nagyon fontos a fizikai érintés, a társas együttlét, a „bandázás”. Nem önmagunk megerőszakolása-e mindaz amit félelmünkben magunkra kényszerítünk? Miféle társadalom lesz az, amelyben folyton mindenki azt figyeli, hogy két méter távolságra legyen a másiktól?

Vagy, ha ez az ára az egészségnek, akkor mindezekről a régi szokásokról igenis le kell mondanunk?

Nagy kérdés, hogy mennyire hosszú ideig tart majd ez a hirtelen jött járvány? Milyen hosszú időn keresztül vagyunk, leszünk kénytelenek másképp élni mint azelőtt? Elég lesz-e ez az idő, hogy átalakuljanak belénk ivódott, szinte ösztönszerű szokások?

És a helyzet egyre csak fokozódik. Lehet, hogy a maszkviselés rövidesen szinte kötelező lesz, ha egyáltalán kilépünk az utcára? Vagy egy nap akár már odahaza is maszkot fogunk hordani és védőruhában bújunk az ágyba?

Sokan már egy ceruzával vagy tollal nyomják meg a liftben a gombot, méghozzá gumikesztyűben. Mások már nemcsak a kezüket, de a keményebb héjú gyümölcsöt zöldséget is megmossák fertőtlenítő szerben, csak azután merik még akár megfőzni is őket.

A félelem és a rettegés máris beköltözött a legkisebb hétköznapi dolgokba is. Ami eddig ösztönös és magától értetődő volt, az máris a tiltólistára került? és még hány olyan hétköznapi szokásunkat fogja átalakítani ez a járvány, amire ma még nem is gondolunk?