Létrehozva: 2020.04.10.

13 éves korában meghalt a kislány, aki történelmet írt Coloradóban

A kislány miatt forradalmasították a gyermekgyógyszer engedélyeket Coloradóban.

13 éves korában elhunyt Charlotte Figi, az a coloradói autista kislány, aki miatt engedélyezték az államban az orvosi marihuána használatát gyermekeknél is.

A kislány ugyanis az autizmus mellett súlyos epilepsziában is szenvedett, naponta átlagosan hatvanszor lett rosszul, és rohamait semmi sem csillapította. Végül kísérleti jelleggel CBD tartalmú készítményt kapott, mely akkor sokat javított állapotán. A kislány édesanya korábban elmondta, hogy Charlotte nem tud beszélni és enni sem önállóan. A gyógykezelésnek köszönhetően viszont rengeteget fejlődött az évek során.

Emiatt engedélyezték végül, hogy Colorado államban a hasonlóan súlyos beteg gyermekek is kaphassanak ezekből a készítményekből. Idén márciusban azonban a kislány elkapott valamilyen vírust, ami ágynak döntötte. A gyermek szülei azonnal CoVid-19 koronavírusra gyanakodtak, ezért bevitték a kórházba, ahol el is végeztették a tesztet, ami negatív lett.

A gyermek szervezete azonban nem bírt megbirkózni az őt legyengítő betegséggel, és április 8-án ismét súlyos rohamot kapott, mely miatt összeomlott a keringése. Gyászoló édesanyja a Facebookon tették közzé a tragikus hírt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő