Létrehozva: 2020.06.01.

14. születésnapján erőszakolta meg saját bátyja a védtelen tinit

Elkezdődött Düsseldorfban a büntetőpere annak a 22 éves marokkói migránsnak, aki a saját húgát erőszakolta meg a 14. születésnapján. Az elkövető le is filmezte a szörnyű bűncselekményt.

Van számodra egy kis meglepetésem

– mondta a 22 éves marokkói bevándorló a 14. születésnapját ünneplő kishúgának. A migráns egy düsseldorfi társasház pincéjébe csalta az áldozatát, majd ott egy késsel halálosan megfenyegette. A tinédzsert előbb arra kényszerítette, hogy vetkőzzön le, majd a vádirat szerint az elkövető meg is erőszakolta a saját húgát. Ráadásul mindezt a mobiljával állítólag videóra is vette.

Képünk illusztráció
Fotó: Getty Images

A migráns a bíró előtt állva elismerte a tettét, és azt mondta, hogy egy rövidzárlatnak köszönhető az egész.

A férfi ugyanis állítólag nehéz időn ment akkor keresztül, többek között komoly anyagi gondokkal küzdött. A vádlott szerint akkor került végleg mélypontra, amikor a bűncselekmény előtti napon az apjuk kidobta őt a családi otthonból. A viselkedési problémákkal küzdő fiatal férfi azt azonban továbbra is tagadja, hogy levideózta volna a nemi erőszakot.

Az áldozat azonban mást állít, egy korábbi tanúvallomásában ugyanis arról beszélt a 14 éves lány, hogy a testvére az aktus után bocsánatot kért tőle, de mint mondta, komoly pénz üti a markát a felvételért. A tárgyalás júniusban folytatódik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil