Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.10.30.

15 éves lányok melleit fogdosták a brémai szabadvásáron

Szinte már nincs olyan nyilvános fesztivál, rendezvény, amely után pár nappal ne attól lennének hangosak a német lapok, hogy migránsok molesztáltak nõket.

A brémai Freimarktról (szabadvásár) először az 1339-ben tesznek írásos említést, így ez az esemény Németország egyik legrégebbre visszanyúló rendezvénye. Az idei vásár azonban nem a kiállítók miatt marad sokak számára emlékezetes, hanem azért, mert a rendőrségnek öt különböző esetben is eljárást kellett indítania szexuális bűncselekmények elkövetése miatt. A szemtanúk lélekjelenlétének köszönhetően mind az öt ügyben sikerült a feltételezett elkövetőket őrizetbe vennie a rendőrségnek.

Egy 30 éves afgán férfit azt követően fogtak el a hatóságok, hogy egy gyanútlanul nézelődő nőnek fogdosni kezdte a mellét, majd a lába között is nyúlkálni kezdett.

Nem sokkal később egy 43 éves erősen ittas török férfi kezén is kattant a bilincs, ő két fiatal nő mellét tapizta. Egy fiatal szír migráns is rendőrkézre került, ő a dodzsemnél kezdte fogdosni két 15 éves lány keblét. A rendőrség közlése szerint három pakisztáni férfit is őrizetbe kellett venni, akik szintén a vásár területén fogdostak nőket.

A hatóságok kérik, hogy, akiket hasonló inzultus ért, azok jelentkezzenek a rendőrségen, a nyomozók szerint ugyanis könnyen lehet, hogy további olyan áldozatok is lehettek, akik nem mertek a történtekről beszélni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány