Létrehozva: 2017.12.09.

15 évre ítélték, mert szalonnát hagyott a mecsetben...

A bíróság alighanem példát akart statuálni, hogy megelõzze a muzulmánok elleni támadásokat. A szalonnának pedig döntõ szerepe volt a drasztikus büntetésben...

Mióta Trump elnök meghozta rendeletét, amellyel megtiltotta hét
muszlim államból való beutazást az Egyesült Államokba, minden “muszlimellenes” megnyilvánulás fokozott figyelmet kap.

Ki tudja, lehet, hogy a bíróság, amely most drasztikusan szigorú büntetést szabott ki egy férfira, példát akart statuálni. Mindenesetre 15 év börtönt alighanem még senki sem kapott garázdaságért. Ráadásul két éve húzódó ügyről van szó.

Egy Michael Wolfe nevű férfi 2015 szilveszterén belépett a floridai Titusville-ben lévő mecset ajtaján. Elővett egy machetét, majd megrongálta a bútorokat, a lámpákat, az ablakokat és a biztonsági kamerát is.

Végül, egy kis adag szalonnát is ott hagyott, amelyről nyilván tudta, hogy az tiltott ételnek számít a muzulmánok számára.
Feltehetően emiatt változott a garázdaság az iszlám vallás elleni “gyűlöletbűncselekménnyé”

- írta a Sputniknews.

Egy másik esetben ugyanis Joshua Killets az Észak Palm Beachen található mecsetben teljesen hasonló rombolást vitt véghez. Õt is gyűlöletbűncselekménnyel vádolták meg, de “csupán” 4 évet kapott. Igaz, ő nem hagyott hátra szalonnát...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil