Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.12.

170 kilométer hosszú, földalatti okosvárost épít Szaúd-Arábia a semmi közepén

A gigantikus beruházás összköltsége a 2019-es magyar GDP majdnem háromszorosa.

Mohamed bin Szalman szaúdi koronaherceg vasárnap bemutatta a teljesen megújuló energiával működő, autó- és útmentes, földalatti okosváros, NEOM építési terveit – írja a Londoni székhelyű Reutres hírügynökség.

Az 500 milliárd dollárból (149 ezer milliárd forint) megvalósuló gigaprojekt nem titkolt célja, hogy új alapokra helyezze Szaúd-Arábia olajexportőr gazdaságát. A tervek szerint a NEOM egy 170 kilométer hosszú város lesz, amit teljes egészében mesterséges intelligencia irányít majd. A település egyik végpontja a Vörös-tenger partján, a Jordán határhoz közel, a másik pedig mélyen az Arab-félsziget belső részén foglal majd helyet. A kettő között mágnesvasút közlekedne, ami mindösszesen 20 perc alatt tenné meg a távot.

A nagyravágyó beruházásról még Szaúd-Arábia budapesti nagykövetségének hivatalos Twitter-oldalán is beszámoltak.

„Őfelsége, Szaúd-Arábia koronahercege bejelentette a THE LINE projektet NEOM városban, amely mintaként szolgál ahhoz, hogy milyenné válhatnak a jövő városi társadalmai, és olyan tervnek tekinthető,amely szavatolja a természettel való harmonikus együttélést”

A tervek szerint az új város 380 000 munkahelyet fog teremteni, és a projekt várhatóan 180 milliárd szaúdi riállal (48 milliárd dollár) járul majd hozzá a királyság bruttó hazai össztermékéhez minden évben.

Mohamed bin Szalman közleménye szerint az építkezési munkálatokat 2021 első negyedévében kezdik meg az állami beruházási alap finanszírozásával. Elsőként a tengerpartra tervezett „üzleti zónát” húzzák fel, majd fokozatosan haladnak a félsziget belseje fele. A projekt végére összesen 26 ezer négyzetkilométer lesz a beépített terület mérete.

A több zónából álló NEOM-terv 2025-re fejeződne be a tervek alapján. Szakértők szerint azonban nyugodtan hozzá lehet adni 2-3 évet ehhez a dátumhoz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány