Létrehozva: 2021.01.17.

20 éves titok: retteg az anya, hogy sosem tudja meg az igazat lánya haláláról

Az anya 20 évvel később is küzd lánya gyilkosának megbüntetéséért.

Szerző Ripost

Lindsey Scholes 17 éves volt, amikor 2001 szeptemberében egy házibuliban meghalt. Valaki lakkbenzint locsolt szét, amit meggyújtott, a pusztító tűzben pedig Lindsey meghalt.

A rendőrségnek nem sikerült kiderítenie, hogy ki a tettes. Most az 58 éves Jackie Meloy attól tart, hogy soha életében nem fogja megtudni az igazságot lánya haláláról. Retteg, hogy meghal anélkül, hogy valaha is tudná, ki ölte meg, ugyanis még mindig kétségbeesetten meg akarja tudni, ki vette el gyermeke életét.

„Néha még mindig nem hiszem el, hogy elment. Eleinte olyan volt, mintha nem is valóság lett volna, és csak nyaralni ment volna. Borzalmas volt, amikor végre el kellett fogadnunk a sírjánál, hogy halott„ – mondta az anyuka a Daily Starnak. Az egyik percben azt hiszed, hogy jól vagy, és a többi gyereked majd átsegít ezen, a következő pillanatban meg újra letargiába esel. Ráadásul még mindig nem szolgáltattak igazságot a haláláért, nem bűnhődik a tettes. Néha azt hiszem, úgy megyek majd el erről a világról, hogy sosem tudom meg, ki tette ezt vele.”

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek