Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.01.13.

2016 az öngyilkos merénylők éve volt

Szomorú rekordok éve volt a tavalyi: még sosem szedtek ennyi áldozatot a terroristák. A rossz hír az, hogy 2017 még véresebb lehet!

Nemcsak áldozatok, hanem merénylők számában is kiugró volt a tavalyi év.

2016-ban világszerte 5650 ember vesztette életét a támadásokban – a vérfürdő 800 merénylő 469 robbantásának eredménye.

Egy amerikai nemzetbiztonsági elemzőcsoport szerint tavaly 28 különböző országban csaptak le az öngyilkos merénylők – és az esetek 70 százalékában az Iszlám Állam állt mögöttük. Maga a terrorszervezet több mint 1000 esetben jelentkezett elkövetőként, de az elemzők nem mindegyiket írták a számlájukra.

 

2016 támadásai Törökországot is a bizonytalanságba lökték: a 2015-ös öt merénylethez képest tavaly már 21 alkalommal csaptak le a terroristák.

Ami pedig még elszomorítóbb: a szakértők szerint a terrorszervezetek minden merényletből tanulnak, és még gyilkosabb fegyvereket vetnek be a civilek ellen. Mivel a területeik egyre fogynak, a bosszú is motiválja őket. Így nem kizárt, hogy 2017 még véresebb lesz

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány