Létrehozva: 2020.01.29.

257 robbantás történt tavaly Svédországban

A svéd hatóságok 2019-ben 257 robbantásos bűncselekményt regisztráltak országszerte. A megdöbbentően magas szám ellenére azonban csak hét bírósági ítélet született ilyen ügyekben.

A svéd bűnmegelőzési szervezet adataiból kiderül, hogy 2018-hoz képest tavaly 59 százalékkal több robbantás történt Svédországban. A 257 robbantásos bűncselekmény még a sokat látott szakembereket is megdöbbentette. A hatóságok tehetetlenségét jól mutatja az a tény, hogy tavaly összesen hét bírósági ítélet született robbanóanyag használata miatt. Szakemberek szerint azért ilyen alacsony az elkövetők elítélésének aránya, mert nagyon nehéz a bizonyítási folyamat. A tárgyi bizonyítékok ugyanis a robbantás során odavesznek.

257 robbantás történt tavaly Svédországban.
Fotó: Anders Wiklund / AFP

A leggyakoribb esetekben van egy megrendelő, aki egy konfliktust próbál meg robbantásos merénylettel megoldani. Ezt követően van egy ember, aki megépíti a bombát, majd egy harmadik, aki végrehajtja a merényletet. A szálak felgöngyölítése azonban szintén nem egyszerű, mivel a gyanúsítottak jobban félnek a megbízóik bosszújától, mint az igazságszolgáltatástól. Ezért szinte biztosra vehető, hogy az elkövetők nem köpik be egymást.

A rendőrség egyébként abból indul ki, hogy a bűnbandák nem azért robbantgatnak, hogy emberek életét oltsák ki, ezek – az esetek többségében – inkább figyelmeztető jelzések, vagy a megfélemlítést szolgálják. A tapasztalatok szerint a kézigránátos támadások a leggyakoribbak, mivel viszonylag olcsó és a bűnbandák tagjai könnyen hozzá is tudnak jutni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl