Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.26.

300 illegális migráns betört és elbarikádozta magát egy párizsi óvodában

Az akció után több baloldali politikus is a helyszínre sietett, hogy kifejezhessék a szolidaritásukat.

Szerző Gaál József

Vasárnap kora délután körülbelül 300 illegális bevándorló betört, majd elbarikádozta magát egy használaton kívüli óvodában Párizs 16. kerületében. Az épületfoglalók megfelelő lakhatást követelnek „a járvány és hideg ellen” az illetékes hatóságoktól. A helyszínt egészen addig nem hajlandóak elhagyni, amíg meg nem kapják, amit akarnak - írja a Le Figaro internetes kiadása.

Az illegális épületfoglalás az Utopia56 nevű, magát jogvédőnek mondó civil szervezet közreműködésével valósult meg. Elmondásuk szerint az akcióval fel szeretnék hívni az emberek figyelmét a migránsok lakhatási problémáira. „A cél nem ott maradni, hanem menedéket szerezni ezeknek a hátrahagyott embereknek” – magyarázta Yann Manzi, a szervezet egyik alapítója.

Az Utopia56 legutóbb november végén került be a hírekbe, amikor 450-500 illegális bevándorlót vezényeltek Párizs belvárosának egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjára, a Köztársaság-térre (Place de la République). A helyszínen a migránsok sátortábort vertek és hosszútávú maradásra rendezkedtek be. A polgárpukkasztó „performansz” azonban nem tartott sokáig, ugyanis a kivezényelt rohamrendőrök kiszorították és feloszlatták a tömeget a hét sugárút találkozásánál található térről.

Az óvodafoglalás hírére több baloldali politikus is a helyszínre sietett, hogy a támogatásukról biztosítsák a migránsokat és az őket segítő civil szervezetet. Esther Benbassa zöld-párti szenátor úgy fogalmazott, hogy az Utopia56 helyesen járt el, mivel csak azt tették, amit az államnak kellett volna.

Francia Kommunista Párt (PCF) egyik párizsi önkormányzati képviselője, Ian Brossat ígéretet tett arra, hogy személyesen fog intézkedni a migránsok mihamarabbi elhelyezése érdekében.

„A menekültek elhelyezése állami hatáskörbe tartozik. Át kell venniük ezt a problémát, és tartós megoldásokat kell kínálniuk ezeknek az embereknek” – hangsúlyozta a kommunista politikus.

A párizsi városháza hétfő reggel kettő, a járvány miatt jelenleg zárva tartó gimnáziumot bocsájtott ideiglenesen az épületfoglalók rendelkezésére. Az oktatási intézmények némi átalakításra szorulnak, ezért a költözés valamikor csak a hét vége fele történhet meg.

Az Utopia56 tájékoztatása szerint hasonló akciókra kell számítani tőlük a jövőben, ha azt tapasztalják majd, hogy migránsok tömegei küzdenek lakhatási problémákkal.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány