Létrehozva: 2017.04.18.

390 ezer, EU-ból érkezett munkavállaló nem dolgozik Nagy-Britanniában!

Az elsõ ilyen jellegû statisztikából kiderült, hogy minden hetedik bevándorló alulképzett.

A Brexit elindítása után még inkább számba veszik Nagy-Britanniában, hogy kik dolgoznak és kik nem az unió más országaiból érkezettek közül.

Most kiderült, hogy az országban 390 ezer olyan “bevándorló” van, akinek nincs munkája vagy éppen “inaktív” – írja a Telegraph. Ez olyan nagy szám, mintha Bristol városában senki sem dolgozna – teszi hozzá a cikk szerzője.

Nagy-Britanniában jelenleg már 2,7 millió uniós munkavállaló van, de közöttük minden hetedik bizonytalan anyagi háttérrel tartózkodik az országban.

A brit statisztikai intézet jelentéséből nem derül ki, hogy a 390 ezer munkanélküli közül hány embert támogat az állam, illetve hány főnek fizetnek munkakeresési és a gyerekek utáni támogatást – mindenesetre ez önmagában is túl nagy szám ahhoz, hogy a rendszert a jelenlegi formájában továbbra is fenntartsák.

A lap idézi Steven Woolfe képviselőt, aki szerint a unióból érkezett szakképzett munkavállalók hasznosak az országnak, de elrettentő látni, hogy milyen sok közöttük a szakképzetlen ember. Szerinte legalább 5 évig nem kellene beengedi a szakképzetleneket Nagy-Britanniába, még akkor sem, ha az unióból érkeztek, és annak ellenére sem, hogy például a Romániából és Bulgáriából érkezettek órabére sokkal alacsonyabb, mint a német, olasz, vagy francia munkavállalóké. Az előbbiek 8,3, az utóbbiak 12,6 fontot keresnek átlagosan óránként.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét