Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.08.

42 fős család került karanténba a koronavírus miatt

Szkafanderben mentek ki az orvosok ahhoz a bielefeldi családi házhoz, ahol három lakónak is pozitív lett a koronavírus-tesztje. Mint kiderült, a fertőzöttek 39 további családtagjukkal élnek egy fedél alatt, őket most kivétel nélkül karanténba helyezték.

A német város szóvivője elmondta a Bild című napilapnak, hogy az orvosokat és mentőápolókat rendőri kísérettel küldték ki a török családhoz, mert attól féltek, hogy a klán tagjai agresszívvá válhatnak, amikor kiderül, hogy kéthetes karanténba kerülnek.

Képünk illusztráció
Fotó: AFP

Ugyanazon család három tagja is hasonló panaszokkal fordultak a háziorvosukhoz. A doktor elrendelte a pácienseknél a koronavírus-tesztet, ami mindegyikük esetében pozitív lett. Az egészségügyisek informálni akarták a családot a további teendőkről, de a biztonság kedvéért rendőri erősítést kértek. A járőröknek szerencsére nem kellett közbeavatkozniuk, a család együttműködőnek bizonyult

– mesélte a lapnak Gisela Bockermann. A 42 fős család többi tagjánál csak abban az esetben végzik majd el a tesztet, ha megjelennek a vírus tipikus tünetei. A szóvivő azt is hozzátette, hogy ha bármelyikük is vét az intézkedés ellen, akkor első körben pénzbüntetés, de utána akár szabadságvesztés is kiszabható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány