Létrehozva: 2019.09.11.

5 és fél év börtönre ítélték a 9 éves kislányt megerőszakoló férfit

A szülei szerint a kislány már sosem lesz olyan, mint amilyen a támadás előtt volt. A Nigerből származó migráns brutális támadása, és az általános iskolás korú kislány életének tönkretétele öt és fél börtönt ért.

A németországi Dessau város bíróságán az ítélethirdetés előtt a következők hangzottak el. A 9 éves kislány lelkét az erőszakoló migráns széttörte. Már nincs az a boldog, felhőtlenül vidám gyermek, aki a támadás előtt volt. Azóta a bizonyos pünkösd vasárnap óta a kiskorú áldozat szorongásokkal és félelmekkel küzd, gyakran a lakásból sem mer kimenni. Sokakban ezeket hallva az a kérdés merült fel, hogy milyen büntetést érdemel egy olyan ember, aki tönkretett egy kislány egész életét.

A bíró végül úgy döntött, hogy 5 és fél év börtönre ítéli az elkövetőt.

Amint arról korábban a Ripost beszámolt, egy 27 éves nigeri migráns támadta meg az otthonától nem messze, éppen a macijával játszó kisdiákot. A férfi egy késsel fenyegette a kislányt, aki a nemi erőszak közben sokkos állapotba került. A rendőrség később azt közölte, hogy a menekülő afrikai migránsra járókelők figyeltek fel, akiknek sikerült elfogniuk és az egyenruhások kiérkezéséig a helyszínen tartaniuk az elkövetőt. A helyszínen talál bizonyítékok egyértelművé tették, hogy a nigeri migráns az elkövető, esélye sem volt arra, hogy a bíróságon kimagyarázza gyalázatos tettét.

Az afrikai bevándorló menedékjoga egyébként a támadás utáni héten járt volna le, így feltehetően megpróbálták volna kitoloncolni. A bűncselekmény elkövetése azonban hozzásegítette, hogy még a mai napig Németországban legyen, ahol valószínűleg a büntetését is le kell majd töltenie.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

mandiner.hu

Poénosan akart visszavágni Karácsony Gergely, így sikerült (VIDEÓ)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat