Létrehozva: 2018.02.01.

5 halott, 15 sebesült. A muszlim el akarta taposni a hitetleneket

Az ügyészség vádat elmelt az 5 halálos áldozattal járó, tavalyi stockholmi teherautós terrorcselekmény elkövetõje ellen. Az ügyészség szerint életfogytiglani börtönt érdemel. A tárgyalás márciusban kezdõdik.

Kamionos merénylet rázta meg egész Svédországot tavaly, amelyet egy magát dzsihadistának valló üzbég férfi követett el. Stockholm Drottninggatan nevű sétálóutcáján egy tehergépkocsival mintegy 500 méteren át száguldott, mielőtt azt a sétáló emberek közé vezette. Az embertelen cselekmény során öten meghaltak, tizenöten megsérültek.

A nyomozás befejeztével az ügyészség most emelt vádat a terrorizmussal gyanúsított férfi ellen. Az már korábban is kiderült, hogy Üzbegisztánból származik, Stockholm egyik déli elővárosában lakik, négy gyereke van és az építőiparban dolgozik. A Facebook-oldalán pedig megtalálták az Iszlám Állam propagandavideóit.

Az ügyészségi indítványból kiderült, hogy három nappal a letartóztatása után, Akilov bevallotta, hogy ő hajtotta végre a támadást. Ügyvédje szerint Az üzbég férfi elismerte a terrorista bűncselekményt, és ezért elfogadta, hogy fogságba kerül.

Akilov hónapok óta tervezte a támadást, hogy „eltapossa a hitetleneket”  és "félelmet keltsen a lakosság körében" és ezáltal megakadályozza Svédországot az iszlám állam elleni küzdelemben

- mondta az ügyvéd.

Internetes beszélgetései során bombakészítési tanácsokat és lelki felkészítést kért ismeretlen személyektől a "mártír művelet" elkövetése előtt. Az is kiderült, hogy az építőmunkás letelepedési kérelmét visszautasították, tehát a merénylet előtt. azzal számolt, hogy előbb-utóbb el kell hagynia Svédországot. A per márciusban kezdődik.

Forrás: DW.com

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?