Létrehozva: 2020.09.05.

5 órát kellett fájdalmak közt a földön feküdnie a brit nyugdíjasnak, mire kiért a mentő

Az idős férfi elesett és nem tudott felállni.

Egy 84 éves férfinak 5 órát kellett várnia a mentőkre, miután sövényvágás közben leesett. A walesi nyugdíjas nem bírt felkelni, így a hideg földön fekve, fájdalmak között várta a segítséget.

Donavon Marsh-t a járókelők vették észre, ők riasztották a mentőket is, és a helyszínre hívták a férfi fiát is.

„Azt mondták, ne mozgassuk és ne adjunk neki se enni, se inni, amíg ki nem érnek a mentők, és azonnal hívjuk őket, ha romlik az állapota. Öt órát vártunk, eközben négyszer hívtuk fel a mentőket, hiszen apám a földön feküdt és egyre jobban fázott. Próbáltuk betakarni, már négy takaró is volt rajta, de alulról még mindig hűtötte a föld. Aggódtam, mert apám korában egy esés már igen komoly következményekkel is járhat, és akkor még a hideg földön is órákat feküdt” – mesélte Donavon Marsh fia, Dave.

A mentőszolgálat szóvivője azt mondta, sajnos megnövekedett a forgalmuk az utóbbi napokban, mivel a britek a koronavírus-járvány miatti karantén után kiszabadultak és egyre több baleset éri őket. Fegyelmezetlenek az emberek és az egészségügy még mindig küzd a vírussal.

Dave Marsh is azt mondta, egyáltalán nem okolja a mentősöket, mert látta, mennyi adminisztrációt kell elvégezniük még azelőtt, hogy egyáltalán a mentőbe tennék a betegeket. Kimerültek és túlhajszoltak szerinte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl