Létrehozva: 2018.12.22.

8 afrikai migráns szexuálisan bántalmazott egy 17 éves spanyol lányt

Õ hiába is tiltakozott, a nemi erõszakon kívül mindent elkövettek és csak akkor hagyták abba, amikor véletlenül megjelent egy felnõtt a helyszínen. Akkor elfutottak.

A spanyol polgár azt hinné, ha nem nagyvárosban lakik, nem kell foglalkoznia a bevándorlók által okozott problémákkal. Így volt ez a Murciától a szárazföld belseje fele vezető út végén található Caravaca de la Cruz kisvárosban is. Egy ideig.

Mígnem az elmúlt héten egy 17 éves nagylány este 10 óra után azzal rohant haza a szüleihez, hogy útközben megtámadták, nekirohantak, mindenhol csókolgatták és szexuálisan bántalmazták észak-afrikai fiúk.

Legalább heten-nyolcan voltak – mesélte. Õ hiába is tiltakozott, a nemi erőszakon kívül mindent elkövettek és csak akkor hagyták abba, amikor véletlenül megjelent egy felnőtt a helyszínen. Akkor
elfutottak.

A feldühödött apa panaszt tett a rendőrségen, ahol elmondták neki, hogy a kormány kísérő nélküli fiatalkorú bevándorlókat helyezett az El Llano szállodában. Habár a környékbeliek már korábban is tiltakoztak ellenük, mert vandál módon viselkednek, egyelőre nem tudnak mit tenni. Hogy ennek a konkrét esetnek lesz-e következménye, még nem tudni.

Forrás: Casoaislado

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil