Létrehozva: 2018.10.05.

90 évet kaptak a tanárnőt csoportosan megerőszakoló irakiak

Korábban nyolc iraki migránst ítéltek el Bécsben, mert bebizonyosodott, hogy 2015 szilveszterének éjszakáján csoportosan megerõszakoltak egy német turistalányt. A legfelsõbb bíróság helyben hagyta a korábbi ítéletet, és elutasította mind a nyolc bevándorló fellebbezését.

A %RIPOST% is beszámolt arról, hogy 2015 decemberében úgy döntött egy 28 éves német tanárnő, hogy Bécsbe utazik a barátnőjéhez, akivel együtt bulizzák majd át a szilveszter éjszakát. A német nő rendesen felöntött a garatra, majd amikor egyedül maradt az egyik belvárosi szórakozóhelyen, akkor három iraki szólította le. A három migráns egy barátjuk lakására vonszolta a nőt, ahol öt másik honfitársuk is jelen volt.

A 22 és 48 év közötti bevándorlók egymás után molesztálták és erőszakolták meg áldozatukat.

Az ügyészség szerint a nő olyan részeg volt, hogy magatehetetlenül feküdt az ágyon, a védekezésre nem volt lehetősége.

90 év összesen

Az elsőfokú bíróság tavaly márciusban hozta meg az ítéletet, az elsőrendű vádlott és egy másik elkövető, aki kétszer is megbecstelenítette áldozatát, 13 évet kapott, a többieket 9 és 12 év közötti börtönre ítélték. A tavaly tavaszi tárgyalás után mind a nyolc elítélt fellebbezett enyhítésért, egyikük azzal próbált védekezni, hogy egy másik kultúrában nevelkedtek, és más a nőképük, mint a nyugat-európaiaknak. A bírónő azonban azt mondta erre, hogy emiatt nem lehet senkit enyhébb büntetésben részesíteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák