Létrehozva: 2020.06.18.

A baloldali kamuvideó főszereplője megrögzött hazudozó

Még a saját lánya szerint is megrögzött hazudozó, és sosem járt Németországban egészségügyi képzésre a baloldali kamuvideó főszereplője, Németh Athina – derül ki az interjúból, amit a HírTV-nek adott az MSZP kamuvideójában szereplő nő lánya.

A most először megszólaló, de neve elhallgatását kérő asszony elmondta: édesanyja igazi neve Németh Gertrúd Aténé, és mindössze általános iskolai bizonyítványa van. Hozzátette: édesanyja azért vállalt több alkalommal betegápolást, mert gyógyszerfüggő és így akart nyugtatókhoz jutni.

Németh Athina a Ripostnak is adott interjút – most a saját lánya állítja róla, hogy megrögzött hazudozó
Fotó: ripost

Olyanokat visszahallottam sajnos róla, hogy a beteg mellett teljesen magatehetetlenül fetrengett valamilyen gyógyszeres befolyásoltság vagy alkoholos befolyásoltság miatt, és a beteg ellátatlanul feküdt az ágyban

állította az interjúban a nő lánya. Arról is beszélt, hogy a kamuvideó főszereplőjét a '90-es években sikkasztásért, 2008-ban pedig kuruzslásért is elítélték.

A Ripostnak múlt héten sikerült interjút készítenie Németh Athinával, aki a beszélgetés során többször is ellentmondásba került önmagával. Egyszer azt állította kolléganőnknek, hogy mentőtiszt a végzettsége, majd azt, hogy Regensburgban végzett egészségügyi főiskolát, az ezt igazoló dokumentumokat azonban senkinek sem hajlandó megmutatni. Az elvégzett iskola nevét nem tudta megnevezni, sőt, azt sem tudta, hol van Regensburg...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?