Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.11.

A brit baloldal vezérének undorító akciója a Parlamentben – videó

A brit Munkáspárt elnökének undorító akcióját kamera rögzítette az utókornak.

A Ciara viharciklon okozta károk és áradások miatt rendkívüli parlamenti ülést hívtak össze a brit alsóházban hétfőn. A Munkáspárt egyik képviselője, Luke Pollard épp arról beszélt, hogy tavaly 1 milliárd fontba került az árvizek elleni védekezés, amikor a képviselő mögött, az első padsorban ülő munkáspárti elnök, Jeremy Corbyn az orrában kezdett turkálni, majd annak tartalmát, egy laza csuklómozdulattal a szakállába kente – írja a konzervatív Express internetes kiadása.

(youtube)

Az esetről videofelvétel is készült, amin jól látszik, hogy Corbyn nem sokat gondolkodott az undorító akcióján. Rezzenéstelen arccal kente a saját fikáját az arcszőrzetébe...

Corbynnak rövid időn belül ez már a második iszonyatosan kellemetlen parlamenti megnyilvánulása. Tavaly szeptemberben ugyanis, az egyik Brexit-vita hevében az angol „erection” (erekció) szót használta a „direction” (irány) helyett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány