Létrehozva: 2018.12.31.

A bűnelkövető migránsok nagy része hazudik a valós életkoráról

A németországi Mannheim városának hatóságai új problémával szembesültek az elmúlt pár évben. A városban egyre több a fiatal migráns bûnelkövetõ, akik ráadásul szinte minden esetben 18 év alattinak hazudják magukat.

 Az elsősorban Afrikából érkezett bevándorlók lopásra, rablásra specializálódtak. Egy év alatt a mannheimi rendőrséghez 600 ilyen bejelentés érkezett, hetven esetben pedig sikerült is a feltételezett elkövetőt rendőrkézre keríteni. Az elfogott bevándorlók kivétel nélkül azt állították magukról, hogy 11-17 év közöttiek, vagyis mindegyikük fiatalkorúnak vallotta magát. Ez azért fontos számukra, mert így  jóval enyhébb ítéletben reménykedhettek.

A rendőrség eddig 37 migráns esetében tudott utánajárni, hogy valójában mennyi idős is a valóságban. Az eredmény még a sokat látott szakembereket is megdöbbentette, kiderült ugyanis, hogy 36 esetben hazudtak az életkorukról, és valójában már nagykorúak voltak.

A legszélsőségesebb példa az a marokkói migráns, aki azt vallotta, hogy 2002-ben született, vagyis tavaly 15 éves volt. A vizsgálatok azonban kiderítették, hogy 1990-ben látta meg a napvilágot, vagyis már 27 éves is elmúlt.

További 30 esetben továbbra is tartanak a vizsgálatok, ám, mint a német rendőrség megjegyezte, különösen nehezíti és meghosszabbítja az eljárásokat, hogy az afrikai hatóságok nem túl együttműködőek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre