Létrehozva: 2020.09.23.

A demokrata párti Michael Bloomberg megvásárolta 31 ezer elítélt bűnöző szavazatát Floridában

A baloldali dollármilliárdos vállalkozó a legvisszataszítóbb módszerektől sem riad vissza, hogy a demokraták nyerjenek az amerikai elnökválasztás szempontjából egyik legfontosabb államban, Floridában.

A világ 14. leggazdagabb embere, az 55 milliárd dolláros (17 ezer milliárd forint) összvagyonnal rendelkező Michael Bloomberg 20 millió dollárt fordít arra, hogy kifizesse 31 ezer frissen szabadult floridai bűnöző adósságait, hogy ezzel szavazati joghoz juttassa őket a november 3-án esedékes elnökválasztáson – írja a helyi sajtóra hivatkozva a Daily Mail internetes kiadása.

Amerikában a fogvatartottak szavazati jogát az egyes államok törvényhozása határozza meg, a törvények pedig államonként eltérőek. Maine és Vermont kivételével az összes amerikai állam tiltja, hogy a börtönben szavazzanak a rabok. Egyes államok csak a próbaidejüket töltő egyének számára engedélyezik a szavazást, mások viszont ezt akkor is lehetővé teszik, ha az elítéltet már feltételesen szabadlábra helyezték. Az elítéltek szavazáshoz fűződő jogai egyértelműen Floridában a legkacifántosabbak. 2007-ben a floridai törvényhozás visszaadta a szavazati jogát az elítélt bűnösöknek, akik letöltették büntetésüket. Rick Scott kormányzó azonban 2011 márciusában semmisnek nyilvánította egy rendeletével a 2007-es reformokat. Olyan jogszabályt írt alá ugyanis, mely véglegesen megfosztotta a szavazati jogától azokat az állampolgárokat, akiket jogerősen elítéltek valamilyen bűncselekmény miatt. Egy 2018-as népszavazás után azonban a floridai lakosok a kormányzó rendeletét eltörölték, és nagyjából 1,4 millió bűnös számára állították vissza a szavazáshoz fűződő jogot. A 29 elektori szavazattal rendelkező Florida egyébként billegő államnak számít, tehát néha a demokraták, néha pedig republikánusok nyernek az elnök, illetve a félidős kongresszusi vagy szenátusi választásokon. A 2000-es elnökválasztáson például Bush elnök mindösszesen 537 szavazattal szerzett itt többet demokrata kihívójánál.

A hatályos törvények értelmében jelenleg csak és kizárólag olyan elítélt szavazhat Floridában, aki a próbaidejét tölti (vagy már le is töltötte), és az ügye miatt nincsenek tartozásai a bíróságok, illetve a bűncselekményük károsultjainak. (Az utóbbi kitételről egyébként hetekkel ezelőtt rendelkezett Florida legfelsőbb bírósága egy precedens értékű perben, melyet az állam republikánus kormányzója, Ron DeSantis indított.) Hivatalos adatok nincsenek, de a pénzügyi tartozásaik miatt szavazati joggal nem rendelkező elítéltek száma több százezer is lehet Floridában. Bloomberg közülük 31 ezernek adott vissza nem térítendő támogatást azért, hogy szavazhassanak az elnökválasztáson.

Saját bevallása szerint a milliárdos vállalkozó nem mondta meg a tehermentesített elítéltek, hogy kire szavazzanak, de valószínűleg enélkül is a demokrata jelöltek, illetve Joe Biden mellé húzzák majd az ikszet november harmadikán.

„Floridát megnyerhetjük! Meg kell győznünk és motiválnunk kell a választókat, hogy új szavazatokat adhassunk a Biden-táborhoz. Ez azt jelenti, hogy összes lehetséges utat meg kell vizsgálnunk, hogy a szükséges szavazatokat megtaláljuk. A választójog alapvető a demokráciánk szempontjából, és ezt egyetlen amerikaitól sem szabad megtagadnunk. A Floridai Jogvédő Koalícióval (FRRC) együttműködve elhatároztuk, hogy megszüntetjük a jogfosztást és a diszkriminációt” – fogalmazott közleményében Michael Bloomberg, New York korábbi polgármestere, bukott demokrata párti elnökjelölt-aspiráns.

Bloomberg egyik tanácsadója a Washington Postnak adott interjújában azt mondta, hogy Mike két okból érezte szükségesnek a floridai elítéltek adósságainak kifizetését. Az egyik, mert szerinte ez egy helyes lépés a demokrácia szempontjából. Másrészt pedig így szeretne aktivizálni több 10 ezer demokrata érzelmű választót, akik Joe Bidenre voksolnának.

Bloomberg egyébként más módszerekkel is segíti a Demokrata Pártot Floridában. Az amerikai milliárdos múlt héten jelentette be, hogy százmillió dollárt adományoz Joe Biden kampányának a billegő államban. Több republikánus véleményvezér is az új Soros Györgyként jellemezte Bloomberget a döntése miatt.

Erre a bejelentésre mellesleg Donld J. Trump is reagált Twitter-oldalán. „Azt gondoltam, hogy Mini Mike már végzett a demokrata politikával, miután csaknem kétmilliárd dollárt elköltött és az elnökjelölti viták történetének legrosszabb és legostobább teljesítményét nyújtotta” – írta az elnök.

A közvélemény-kutatók felmérései szerint Donald J. Trump amerikai elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden jelenleg fej-fej mellett állnak Floridában. Ennek megfelelően mindkét jelölt hatalmas pénzeket fordít a kampányára a kulcsfontosságú dél-keleti államban. Sokan már most úgy vélik, hogy a floridai elnökválasztási kampány lesz a valaha látott legdrágább az állam történetében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

vg.hu

Toplista: egy ötfős csoport mindent visz a magyar tőzsdén, fasorban sincsenek az állampapírok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja