Létrehozva: 2019.07.29.

A diszkó mosdójában akarta megerőszakolni a frissen megismert lányt egy szíriai migráns

Egy harapás mentette meg a 21 éves lányt a nemi erõszaktól. A biztonsági õr adta át az elkövetõt a rendõröknek.

Az ügyészség és a rendőrség közös közleményben jelentette, hogy nemi erőszak kísérlete történt a németországi Wildeshausen egyik szórakozóhelyének női mosdójában.

A 5 Elements nevű klubban éjjeli három óra körül került sor a támadásra, amikor a 21 éves áldozat kiment a mosdóba. Pár pillanattal később váratlanul megjelent egy 25 éves szíriai migráns is WC-ben, majd kérdezés nélkül fogdosni kezdte a fiatal nőt. Amikor a férfi elkezdte levenni a nadrágját, akkor az áldozat hirtelen ötlettől vezérelve beleharapott a támadóba, akinek szorításából ennek köszönhetően sikerült kiszabadulnia.

A diszkó bejáratánál egy biztonsági őr tartóztatta fel a menekülő nőt, aki elmesélte, hogy mi történt vele. Az elkövetőt az őr adta át a kiérkező rendőröknek. A nyomozók állítása szerint a nő és a férfi korábban a táncparketten ismerkedtek meg, majd rövid beszélgetésbe elegyedtek. A szíriai migráns azt gondolta, hogy mindez elegendő ahhoz, hogy szexuálisan közeledjen áldozatához.

A 25 éves fiatalt előzetes letartóztatásba helyezték, és nemi erőszak kísérlete miatt indítottak ellene eljárást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Így ápold a petúniát, és egész szezonban ontja majd a virágokat!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?